rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nagyon magasra repült az Airbus


vállalat

Nagyon magasra repült az Airbus

Repkedhetnek az Airbus vezetői, a francia repülőgépgyártó nagyon sikeres évet tudhat maga mögött. Amikor még magas volt a nyersolaj világpiaci ára, a légitársaságok több új, alacsony fogyasztású gépet rendeltek a régi üzemanyagfalók lecserélésére. A fejlődő gazdaságokban pedig egyre nagyobb az igény a légi közlekedésre.

Ennek köszönhetően az Airbus tavaly 59 százalékkal növelte nettó bevételét, amely elérte a 2,3 milliárd eurót. 1465 gépet rendeltek a cégtől, amelyből több mint 620-at már leszállított.

A bevételnövekedés már csak azért is figyelemre méltó, mivel az Airbus katonai A400M gépeinek leszállítása késik, erre több ország panaszkodott, köztük Németország, Franciaország és Törökország.

Az Airbus vezérigazgatójától Jon Davis kollégánk azt kérdezte, hogy száz százalékig elégedett-e a csaknem 60 százalékos bevételnövekedéssel?

Tom Enders, vezérigazgató, Airbus: – Igen, száz százalékig boldog vagyok, elég jó évünk volt. A legtöbb működési célunkat elértük, elég nagy volt az igény a gépeink iránt. Több szempontból mérföldkőhöz ért a cégünk, amint látszik a bevételeinkből, valamint a szabad készpénzáramlásból, ez szintén fontos elem.

Euronews:
Ez jó nagy ugrás minden mérték szerint, hogyan érték el?

Tom Enders: – Ennek több összetevője van. Sokat javult a teljesítményünk a kereskedelmi repülőgépek eladása terén. Sok gépet rendeltek, szinte rekordszámút, a nagy utasszállítókból több mint 1400-at és sokat le is szállítottunk. Az előlegek kifizetéséből következik a megnövekedett pénzforgalom, szóval ezért mondom, hogy jó évünk volt.

Euronews:
Az Euronews-tól Jon Davis arra is rákérdezett, hogy a jövőben melyik típusra koncentrál a cég, a szuper-jumbókra vagy a kisebb gépekre?

- Örülök, hogy rákérdezett erre a témára. A szuper-jumbo A380-as számára 2015 nagyon fontos év lesz, mivel a fejlesztésre és beruházásra fordított 15 kemény év végre meghozza gyümölcsét. Szóval mérföldkő a típuson dolgozó csapataink számára. Ezen kívül a hosszú-távra tervezett 350-esre fogunk koncentrálni, valamint megújítjuk a régi 320-asokat. Ez utóbbiak hozzák tulajdonképpen a napi betevőre valót. Szóval bőven van mivel foglalkozunk.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

vállalat

Youtube csak gyerekeknek