rendkívüli hír

A vésztartalékból költekezne Oroszország

Éppen ezt olvassa:

A vésztartalékból költekezne Oroszország

Betűméret Aa Aa

Oroszország több mint 50 milliárd dollárt vesz ki a vészhelyzeti alapból, hogy korrigálja az csökkenő olajárak és a zsugorodó gazdaság okozta hiányt.

A pénzügyminiszter helyettes bejelentette, hogy kérik a parlament felhatalmazását az alap megcsapolásához. A vészhelyzeti alapban 85 milliárd dollárt helyeztek el, vagyis több mint a felét idén elköltik.

Oroszország a 2015-ös költségvetését még az olaj hordónkénti 100 dolláros árával kalkulálta, miközben a nyersanyag a felére esett. A Kreml most 50 dolláros olajár mellett újraszámolja a büdzsét.

Az ország bevételei jelentősen csökkentek a nyugati szankciók miatt is. z államháztartás hiányát korábban 0,6 százalék körül becsülték 2015-re, az új becslés szerint már legalább 6,13 százalék lesz a GDP-hez mérten.

Tovább ront helyzeten, hogy a Standard and Poors után a Moody’s is bóvliba minősítette le az országot.