NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hol lehet a Jemenben elrabolt francia nő?

Hol lehet a Jemenben elrabolt francia nő?
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Párizs mindent megmozgat, hogy megtalálja a francia túszt Jemenben.

HIRDETÉS

A francia hatóságok nagy erőkkel dolgoznak a Jemenben elrabolt francia fejlesztési szakember kiszabadításán.

A Világbank 30 éves alkalmazottját tolmácsával együtt hurcolták el múlt kedden a felkelők kezén lévő fővárosból. Úgy tudni, hogy bár Párizs felszólította állampolgárait, hogy haladéktalanul hagyják el a veszélyessé vált Jement, a fiatal nő mindenáron be akarta fejezni, amibe belekezdett, és ehhez még szüksége volt pár napra. Így lehet, hogy még Szanaaban volt.

Az akciót egyelőre senki sem vállalta, de a jemeni hatóságok az al-Kaida ottani szervezetére gyanakodnak. Azt mondják, hogy külföldiek ellen jellemzően ők követnek el merényleteket.

A francia elnök kedden felszólította az emberrablókat, hogy azonnal bocsássák szabadon túszukat. Francois Hollande ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől, hogy a francia hatóságok mindent megtesznek, hogy megtalálják, és megmentsék őt.

Párizsnak nehéz dolga lesz most Jemenben, mert miután a felkelők szeptemberben elfoglalták a fővárost, és januárban elűzték az elnököt is, bezárta ottani nagykövetségét. Az sem egészen világos, hogy ki ellenőrzi most az országot, kivel tárgyalhatna, vagy kitől kérhetne segítséget.

A helyi biztonsági szolgálat egyik tisztviselője szerint a francia nőt az ország keleti vagy déli vidékén tarthatják fogva.

Azt az országrészt uralja a jemeni al-Kaida, amelynek jól jön a húszik okozta felfordulás. Elemzők szerint az ottani szunnita törzsek és szeparatista csoportok fellázadhatnak a síita húszik hatalomátvétele ellen, vagyis polgárháború fenyeget Jemenben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elsüllyesztett teherhajó: a húszi terroristák miatt akadozhat világszerte az internet

Kétmillió dolláros rakéták filléres drónok ellen - az egész világ fizeti a Vörös-tengeri számlát

Végleg a hullámsírba merült a februárban megtámadott brit hajó a Vörös-tengeren