NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Muzulmán kiállás a zsidók mellett

Muzulmán kiállás a zsidók mellett
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több mint ezer muzulmán alkotott élőláncot az oslói zsinagóga körül szombat este. A résztvevők ezzel demonstrálták, hogy kiállnak a zsidóság

HIRDETÉS

Több mint ezer muzulmán alkotott élőláncot az oslói zsinagóga körül szombat este.

A résztvevők ezzel demonstrálták, hogy kiállnak a zsidóság mellett, és nem azonosulnak a múlt heti, koppenhágai lövöldözés elkövetőjével.

- Hiszek az olyan erős értékekben, mint a szeretet, a szabadság és az egyenlőség. Nekünk, muzulmánoknak meg kell mutatnunk, hogy számunkra mit jelent a vallásunk. Az iszlám kiáll a béke és az egyenlőség mellett – hangoztatta Hajrah Arshad, az egyik szervező.

- A koppenhágai támadások után megkérdezték tőlem, hogy mit érzek? Azt mondtam, hogy szomorú és bosszús vagyok. Mostanra viszont hálás és bizakodó lettem – fogalmazott Ervin Kohn, az Oslói Zsidó Hitközség elnöke.

Az ötmilliós Norvégiában alig 1000 zsidó vallású ember él, míg az elmúlt években egyre több muzulmán telepedett le az országban. A számukat 150 és 200 ezer közé teszik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elutasították a norvég tömeggyilkos keresetét

A magánzárkában való raboskodás miatt perel a norvég tömeggyilkos

Ismét perel a norvég tömeggyilkos - szerinte a börtönben megsértik az emberi jogait