NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Obama: nem az iszlámmal, hanem annak eltorzítóival állunk háborúban

Obama: nem az iszlámmal, hanem annak eltorzítóival állunk háborúban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A politikai és vallási vezetőknek el kell utasítaniuk a felekezeti viszályt – jelentette ki az amerikai elnök Washingtonban, az erőszakos

HIRDETÉS

A politikai és vallási vezetőknek el kell utasítaniuk a felekezeti viszályt – jelentette ki az amerikai elnök Washingtonban, az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemről tartott konferencián. Ahogy fogalmazott, Amerika nem az iszlámmal, hanem annak eltorzítóival áll háborúban.

Barack Obama szerint az ilyen viszályban gyökerező feszültség ad táptalajt az erőszakos szélsőségesség hirdetőinek, ezért mindennél fontosabb a demokrácia előmozdítása és az összes vallás híveinek elfogadása.

- A muszlim közösségek, beleértve a tanintézményeket, a vallási intézményeket, mind-mind felelősek “az iszlám eltorzított interpretációinak” megcáfolásában, valamint a megcáfolásában annak a hazugságnak, mely szerint Amerika és a Nyugat háborúban áll az iszlámmal – mondta az amerikai elnök.

Obama szerint mindent el kell követni annak érdekében, hogy a terrorcsoportok ne tudjanak több fiatalt beszervezni köreikbe, illetve azért is harcolni kell, hogy megdőljön a képzet, miszerint az olyan szélsőségesek, mint amilyenek például a magát Iszlám Államnak nevező szervezet dzsihádistái, bármilyen értelmeben is az iszlámot képviselnék.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fókuszban a közel-keleti helyzet az USA-EU csúcson

Fognak-e még valaha beszélni egymással? Az amerikai külügyminiszter szerint lehetséges

Joe Biden Új-Delhi felé tart a G20-as csúcstalálkozóra