rendkívüli hír

Magyarország is részt venne az Iszlám Állam elleni fellépésben?

Éppen ezt olvassa:

Magyarország is részt venne az Iszlám Állam elleni fellépésben?

Betűméret Aa Aa

Magyarország mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésben – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén.

Az uniós szomszédságpolitikáról és a kelet-közép-európai térség ezzel kapcsolatos érdekeiről szólva Németh Zsolt elmondta: „Magyarország mérlegeli azt, hogy az Iszlám Állam elleni fellépésben katonailag is részt vesz.”

Hozzátette, hogy ebben a témában a visegrádi országok (V4) közös fellépése növelné e szándék hatékonyságát. „Amennyiben partnereink is így reagálnak rá, erre a területre is kiterjedhet az együttműködés” – mondta a politikus, hozzátéve: „Magyarország e tekintetben egyértelműen elkötelezett”.

A kelet-közép-európai térség középtávú biztonságpolitikai kihívásairól beszélve Németh Zsolt elmondta: Magyarország egyértelműen kiáll a NATO-n belüli együttműködés mellett. Rámutatott: a biztonságpolitikai kérdések együttes kezelése elkerülhetetlen, hogy “felkészüljünk a következő időszak kihívásaira.”

MTI