rendkívüli hír

Bővítik a vasárnapi nyitvatartást Franciaországban

A francia miniszterelnök a Nemzetgyűlés erről szóló szavazása előtt az alkotmány egyik cikkelyére hivatkozva bejelentette, hogy elfogadottnak

Éppen ezt olvassa:

Bővítik a vasárnapi nyitvatartást Franciaországban

Betűméret Aa Aa

A francia miniszterelnök a Nemzetgyűlés erről szóló szavazása előtt az alkotmány egyik cikkelyére hivatkozva bejelentette, hogy elfogadottnak tekinti, és rendeletben kihirdeti a bővítést is tartalmazó reformcsomagot. Ez alapján az eddigi öt helyett ezentúl évi 12 vasárnapon tarthatnak nyitva az üzletek.

- Elképzelhető, hogy meglenne a többség, de ez bizonytalan. Nem vállalok kockázatot. Én lennék a felelős azért, ha elutasítják a tervezetet, amit a gazdaság számára elengedhetetlennek tartok – fogalmazott Manuel Valls.

A kormányzó Szocialista Párt (PS) bal szárnya elutasította a reformcsomagot, ezért döntött így a miniszterelnök. Az ellenzék szerint nagyot hibázott Manuel Valls.

- Ennek a kormánynak nincs már többsége. A hivatkozott jogszabállyal együtt le kell váltani. Ugyanolyan öt százalékos párt lesz, mint a görög PASOK lett. A gazdasági válság magával rántja, mert nem oldja meg a problémákat, helyette Brüsszelnek engedelmeskedik – mondta Nicolas Dupont-Aignan, az ellenzék egyik vezetője.

A franciák kétharmada támogatja a vasárnapi nyitvatartást, bár 60 százalékuk nem szeretne dolgozni a munkaszüneti napokon.