rendkívüli hír

Újabb hitelt kap Ukrajna az IMF-től

Éppen ezt olvassa:

Újabb hitelt kap Ukrajna az IMF-től

Betűméret Aa Aa

A Nemzetközi Valutaalap 17,5 milliárd dolláros hitelt nyújt Ukrajnának. A négy éves hitelprogramban több egyezmény is szerepel, így összesen akár 40 milliárd dollár támogatást kaphat az ország – jelentette be Christine Lagarde Brüsszelben. A közép- és hosszútávú hitelkeretnek azonban számos feltétele van.

- Az ukrán hatóságok bebizonyították elkötelezettségüket a reformok mellett. Bátorságuknak köszönhetően nem csak az elvárt hiánycélt érték el, de jóval túlhaladtak azon – mondta az IMF vezérigazgatója. Az egyezményt még az IMF igazgatótanácsának is jóvá kell hagynia.

Ukrajnának a piaci szint közelébe kell emelnie az energiaárakat, meg kell reformálnia a bankszektort, az igazságszolgáltatást és a gazdaságot, csökkenteni kell a bürokráciát és az állami kiadásokat, valamint fel kell lépnie a korrupció ellen.

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök szerint nagyon nehéz reformokat kér az IMF, de végre fogják hajtani. 2016-ban pedig növekedésnek indulhat a gazdaság, ha véget ér az “orosz agresszió” és sikeresek lesznek a belső reformok.

A miniszterelnök úgy számol, hogy összesen 25 milliárd dollár pénzügyi támogatást kérnek az IMF-től, amelyben beletartozik a most ígért 17,5 milliárd dollár is.

Christine Lagarde szerint a program erős és átfogó, fontos lehetőség arra, hogy Ukrajna előremozdítsa a gazdaságát.