rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Első kudarca elé néz a görög kormány


világ

Első kudarca elé néz a görög kormány

Ki finoman, ki nyers szavakkal, de gyakorlatilag mindenki kikosarazta a görög kormányfőt és pénzügyminiszterét. Sem érveik, sem személyes sármjuk nem győzte meg az eurózóna vezetőit: senki sem támogatja a görög adósság felének elengedését.

Beiktatása után egy héttel bemutatkozó körútra indult az európai vezetőkhöz Alekszisz Ciprasz görög kormányfő és pénzügyminisztere, Jánisz Varufakisz. Az utazások célját nem leplezték, a Sziriza gyűjtőpárt legsúlyosabb kampányígéretének beváltásához igyekeztek lerakni az alapokat. Az új görög miniszterelnök már győzelmi beszédében is utalt rá, hogy nem a nemzetközi hitelezők hagyományos hármasával, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság alkotta trojkával fognak tárgyalni a görög államadósság rendezéséről, hanem az eurózóna országait vezető politikusokkal kezdenek személyesen egyezkedni.

Arról azonban látszólag megfeledkeztek, hogy kettőn áll a vásár. Párizsban és Rómában virágnyelven, Berlinben és Frankfurtban egyértelmű szavakkal mondták el nekik ugyanazt az üzenetet: a korábbi görög vállalások teljesítését várják. „A barátság azt jelenti, hogy őszinték vagyunk egymással. Mindent megteszünk a félreértések elkerüléséért, hogy mindenki lássa, hogyan állnak a dolgok. Különösen a görögök” – fogalmazott Michel Sapin francia pénzügyminiszter, miután görög kollégájával találkozott múlt vasárnap.

Németországban nemcsak meglegyintették, jelképesen arcul is csapták az engedményekért ácsingózó görög vezetőket. A berlini és az athéni pénzügyminiszter megbeszélése után szokatlanul hűvös hangulatú volt a kötelező nemzetközi sajtótájékoztató: elmaradt a másik fél kölcsönös méltatása, még szemkontaktus sem volt Wolfgang Schäuble és Jánisz Varufakisz között. Sem áthidaló kölcsönt, sem a törlesztési feltételek enyhítését nem tartja elképzelhetőnek Németország.

Barátságosabb volt a hangvétel az adósság-elengedő turné római állomásán. A negyven évesen kormányfővé választott Alekszisz Ciprasz láthatóan könnyen megtalálta a hangot a vele egyidős Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel, aki szerint görög kollégájának választási győzelme a félelem helyett a remény üzenetét hozta el Európába. Ezután egy nyakkendőt ajándékozott az öltözködési protokollt nagyvonalúan mellőző Ciprasznak, aki viccesen úgy reagált, hogy ha rendezi a görög adósság kérdését, azt a nyakkendő viselésével fogja megünnepelni.

Pedig lehet, hogy fordítani kellene a sorrenden. Az eurózóna döntéshozóira valószínűleg nagyobb hatást tenne, ha a 240 milliárd eurós mentőcsomag után a görögök némi alázatot mutatnának. A brüsszeli politikusokat ugyanis nemcsak az adósságleírás ötlete bosszantja, hanem az új görög vezetők felkészületlensége is. Állítólag kínos pillanatokat okozott a bemutatkozó körút több állomásán, hogy nincsenek tisztában az Európai Unió működésével, intézményeivel, azok feladatkörével. Erre utalhatott az olasz gazdasági és pénzügyminiszter megjegyzése egy olasz lapinterjúban. Pier Carlo Padoan-t a lazaságáról ismert görög kollégájával elköltött munkaebéd témáiról kérdezték, amire így felelt: „kevesebb szó esett a technikai kérésekről, annál több a kommunikációról és a közös értékekről, valamint arról, hogyan lehet felhasználni az európai intézményeket a közös megoldás elérésére”.

A leckét gyorsan meg kell tanulniuk a görög vezetőknek. Csütörtökön első európai uniós csúcstalálkozójára hivatalos Alekszisz Ciprasz kormányfő, és valószínűleg többet várnak tőle, mint néhány sármos mosoly. Az pedig továbbra is kérdés, hogy ha a merev európai álláspont miatt veszélybe kerül a leghatásosabb választási ígérete betartása, honnan választ új szövetségeseket az új görög kabinet. Venezuela már bejelentkezett: Nicolas Maduro elnök meghívta Caracasba Alekszisz Cipraszt, akit gyakorlatilag „elvtársnak” nevezett egy televíziós beszédében. Nem csoda, ha Venezuelában is kíváncsiak a görög ötletekre, hiszen a dél-amerikai állam szintén úszik az adósságban. De szövetségesre találhat Görögország az orosz elnökben is, akit nemcsak az athéni kormányzó koalíció nagyobbik pártjának szélsőbaloldali beütése vonzhat, hanem az eurózóna gyengítésének lehetősége is egy makacskodó Görögország bátorításával. Az Egyesült Államokhoz kötődő görög kapcsolat elmélyítését pedig inkább Athén szorgalmazza: ugyanis kevés ország lenne képes egy ekkora adósságtömeg támogatására.

világ

"Orbánnak vállalnia kellene a felelősséget"