rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

al-Dzsazíra: Peter Greste után Mohamed Fahmi is szabadult Egyiptomban


Egyiptom

al-Dzsazíra: Peter Greste után Mohamed Fahmi is szabadult Egyiptomban

Az al-Dzsazíra ausztrál tudósítója, Peter Greste után az arab hírtelevízió másik bebörtönzött munkatársát, a kanadai-egyiptomi Mohamed Fahmit is szabadon engedték Kairóban.

Őket és egyik kollégájukat, az egyiptomi Baher Mohamedet tavaly júniusban ítélte több évnyi börtönre az egyiptomi bíróság. A vád szerint újságíróként a betiltott iszlamista mozgalmat, a Muzulmán testvériséget támogatták.

Peter Greste február elsején szabadult. Utána pár órával arról beszélt az al-Dzsazíra riporterének, hogy egyszerre mámorító és kétségbeejtő szabadnak lennie. Boldog, de félti a barátait, akik még mindig börtönben vannak.

Úgy fogalmazott, hogy nincsenek szavak arra, amit érez – szabadulása teljesen felkészületlenül érte. Hónapok óta rács mögött élnek, most kezdték újratárgyalni az ügyüket: felfoghatatlan, hogy kint van. Olyan, mintha újraszületett volna. Az élet minden apró mozzanatát csodaként éli meg – főleg azt, hogy együtt lehet a családjával.

Az egyiptomi rendőrség az al-Dzsazíra négy munkatársát tartóztatta le egy rajtaütés során 2013 decemberében mondván, hogy támogatják az egykor kormányon lévő, mára betiltott Muzulmán testvériséget. Az operatőr Mohamed Fawzit később elengedték, de Grestet, Fahmit és az egyiptomi Baher Mohamedet 2014 nyarán elítélték: 7-7 és 10 évet kaptak.

Greste váratlan szabadulása után, még vasárnap arról beszélt az al-Dzsazírának adott interjújában, hogy örömét beárnyékolja az aggodalom, amit barátai és sorstársai miatt érez. Ez így igazságtalan, hogy csak őt engedték el, hisz mindnyájan ártatlanok – mondta.

Greste vasárnap még nem tudta, hogy hétfőn este Mohamed Fahmi is kiszabadul. Úgy tudni, hogy neki ehhez le kellett mondania egyiptomi állampolgárságáról.

Az al-Dzsazíra bebörtönzött újságíróinak szabadon engedéséért legutóbb Londonban, az ottani egyiptomi nagykövetség előtt tüntettek az elmúlt év utolsó napjaiban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Védelmi fegyvereket szállíthat az Egyesült Államok Ukrajnának