NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A New England Patriots nyerte a Super Bowlt

A New England Patriots nyerte a Super Bowlt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Állítólag túl puhák voltak a labdák, és a győztes meg se érdemelte, hogy a döntőbe jusson.

HIRDETÉS

A New England Patriots nyerte az amerikaifutball-szezont lezáró Super Bowlt. A bostoni csapat a Seattle Seahawks fölött aratott győzelmet 28-24-es arányban.

A mérkőzés végig izgalmas volt, a szurkolók most is boldogan térhettek haza, noha a valódi győztesről valószínűleg még évtizedekig fognak vitatkozni.

“Nagyszerű játék, hihetetlen érzés a döntőben lenni, hálistennek a Patriots védelme most nem vesztette el a meccset, nem lehet kritizálni, ennél jobb nem lehetett volna. Az egész országból jöttünk erre a meccsre, és ez minden pénzt megért.” – lelkendezett egy szurkoló.

A botrány azonban már akkor elkezdett dagadni, amikor a stadionban a szurkolók még győzelmi mámorban voltak.

A mérkőzést ugyanis olyan labdákkal játszották, amik épp hogy az előírt minimális nyomásérték fölé voltak fújva, ez pedig megzavarta a vesztes csapatot. Ráadásul a mérkőzés hőse, Tom Brady kifejezetten szeret ilyen lapos labdákkal játszani, így a csapat nehezen mossa le magáról, hogy direkt voltak puhák a labdák.

“Kitűnően védekeztünk, ez egy csapatjáték, tudják. Sosem egy játékoson múlik, együtt voltunk sikeresek. Együtt védtünk, együtt fogtuk el a labdákat, és kitűnő támadójátékunk is volt. Mentálisan nagyon nehéz helyzetek voltak benne, és ezeket mind le tudtuk győzni, nagyon büszke vagyok.” – nyilatkozta a legendás irányító.

A győzelem azonban a győzteseké, az irányító Brady és az edző Belichick valószínűleg a sportág legnagyobbjai közé kerül.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

15 év börtönre ítélték a kubaiaknak kémkedő volt amerikai nagykövetet

Meghalt O. J. Simpson

Donald Trump az abortusztilalomról szóló döntést meghagyná állami szinten