NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Űrhajós Akadémia

Űrhajós Akadémia
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Az Űrhajós Akadémia az Euronews sorozata európai űrhajósokról. Az európai asztronauták bázisán, Kölnben felvett műsor bemutatja, hogyan készülnek a küldetésükre, hogyan szállnak fel és hogyan térnek vissza a Földre. Követjük az Európai Űrügynökség újoncait, akik 2015-ben először repülnek az ISS-re, valamint azokat a veteránokat, akik felkészítik őket az utazásra.

Andreas Mogensen

Az első dán űrhajós, az operénekesből űrturistává vált Sarah Brightmannal együtt utazik a Nemzetközi Űrállomásra 2015. szeptember elsején egy tíznapos küldetésre. Mogensen Koppenhágában született 1976-ban a londoni Imperial College-ben aeronautikai mérnöknek tanult. Űrjárművek tervezéséből doktorált a texasi egyetemen. Hobbijai a merülés, a hegymászás, a kite-szörf és a csukott ernyős zuhanás (skydiving).

Frank De Winne

A belga légierő brepülő pilótája és az ISS első európai parancsnoka, jelenleg az Európai Űrhajós Központ vezetője. Frank 2002-ben kilenc napot, 2009-ben hat hónapot töltött a Nemzetközi űrállomáson. Az utóbbi hosszú küldetés alatt elsősorban ő kezelte azt a japán gyártmányú robotkart, amelyet a japán utánpótlásszállító teher jármű, vagyis HTV dokkolásához használtak. Frank a belgiumi Ghent-ből származik, három gyerek apja.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Maximális teljesítményen a CERN - hajsza a sötét anyag után

Megint egy lépéssel közelebb az újabb Holdra szálláshoz

Műholdakkal a globális felmelegedés nyomában