rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Költségcsökkentés a Shellnél, az északi-sarki olajkutatást viszont folytatná


Gazdaság

Költségcsökkentés a Shellnél, az északi-sarki olajkutatást viszont folytatná

15 milliárd dollárral csökkenti a beruházásait a Shell olajvállalat az elkövetkezendő három évben a csökkenő olajárak miatt. A cég nyeresége ugyanakkor 2 milliárd dollárral, 4,2 milliárd dollárra növekedett a tavalyi utolsó negyedévben 2013 ugyan ezen időszakához képest.

Az éves bevétele 2013-ban még 16,7 milliárd dollár volt, 2014-ben már 19 milliárd dollár. Ehhez hozzájárult az is, hogy még a piac gyengülése előtt megvált 15 milliárd dollárnyi eszközétől.

A cég vezérigazgatója, Ben van Beurden úgy nyilatkozott, hogy megpróbálják nem túlreagálni az olajár esését, de ésszerű és óvatos intézkedéseket azért hoznak.

A Royal Dutch Shell pénzügy vezetője, Simon Henry jelezte, hogy az északi-sarki olajfúrást még idén megkezdik, miután véget értek a jogi csatározások és megkapják rá az engedélyt. A vezérigazgató közölte, hogy tudja milyen veszélyekkel jár az északi-sarki olajkitermelés, és azt is látja, hogy ez mennyire megosztja a társadalmat, ám szerinte a világnak szüksége van az újabb olajmezők feltárására.

Környezetvédők évek óta kampányolnak a terület megóvásáért. A Greenpeace úgy reagált, hogy a költségcsökkentés ellenére a Shell pont a legdrágább és legveszélyesebb projektjét akarja folytatni. A brit-holland olajvállalat mániákusan kutat olaj után az Északi-sarkvidéken, ez viszont nem csak a törékeny és különleges környezetet veszélyezteti, de még a részvényei értékét is. Egy olajömlés ugyanis a környezeti katasztrófa mellett pénzügyi katasztrófával is jár. Itt az ideje, hogy ezt a befektetők is felfogják – vélekedett Charlie Kronick.

A Shell nemrég 55 millió font kártérítést fizetett Nigériában egy olajömlés okozta környezetszennyezés miatt. Az Északi-sarkon szintén fokozott ellenőrzésre számíthat, hiszen az ökoszisztéma nagyon törékeny.

Az olajvállalatok viszont azt hangsúlyozzák, hogy csak Alaszkánál 24 milliárd hordó kőolaj lehet a mélyben, amiből az Egyesült Államok teljes fogyasztását 3 évig lehetne fedezni.