NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Visszaveszik állásukba a görög kormányépületek takarítóit

Visszaveszik állásukba a görög kormányépületek takarítóit
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Visszakapják állásukat a 2013-ban elbocsátott, a kormányzati épületekben dolgozó takarítók Görögországban – a döntés csaknem hatszáz embert, főleg

HIRDETÉS

Visszakapják állásukat a 2013-ban elbocsátott, a kormányzati épületekben dolgozó takarítók Görögországban – a döntés csaknem hatszáz embert, főleg nőket érint, akik csaknem két éven át tiltakoztak a pénzügyi- és a gazdasági minisztérium előtt kirúgásuk ellen. Az érintettek kitörő örömmel fogadták a hírt.

- 19 hónapon át harcoltunk, fárasztó, frusztráló, nehéz időszakon vagyunk túl, és most végre úgy érezhetjük, hogy megérte a fáradságos küzdelem – mondta egyikük.

Az elbocsátások a nemzetközi hitelért cserébe vállalt megszorítások részét képezték. A Ciprasz-kormány ugyanakkor hangsúlyozta: nem minden, az előző kabinet által véghezvitt elbocsátást érvénytelenítenek.

- Most arra kell összpontosítanunk, hogy a nemzetközi hitelcsomag nem működött, életekbe került, életek vesztek oda vagy mentek tönkre. Nem az volt itt a baj, hogy Németország, Olaszország vagy Szlovákia nem adott elég pénzt. Még többet is adtak mint kellett volna. Az a pénz viszont egy fekete lyukba hullott – mondta Jannisz Varufakisz.

Az új pénzügyminiszter mottója: nem lehet a csődöt újabb kölcsönökkel elkerülni.

Ahogy az Euronews tudósítója fogalmazott, Jannisz Varufakisz egyértelművé tette, véget vet a megszorításoknak, amelyek csak újabb adósságot termeltek, és a gazdaságtól szívták el a forrásokat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Traktoros gazdatüntetés Athénban

Pokolgép robbant Athénban, senki sem sérült meg

A migráció lehet az egyik megoldás a demográfiai problémákra – mondta a Bizottság horvát alelnöke