NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nagy változást hozhatnak a vasárnapi választások Görögországban

Nagy változást hozhatnak a vasárnapi választások Görögországban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Csodának kell történnie ahhoz, hogy ne a szélsőbal Sziriza alakítson kormányt. Kérdés, hogy ki lesz ebben partner.

HIRDETÉS

Finiséhez közeledik a választási kampány Görögországban. Az athéni parlamentet december végén oszlatta fel a görög államfő azután, hogy a képviselőknek harmadik körben sem sikerült megválasztaniuk utódát.

Az egyetlen jelölt Sztavrosz Dimasz, többszörös exminiszter és egykori uniós biztos volt, de elemzők szerint a kudarc nem a jelölt személyén múlott. Az ellenzéki pártok előrehozott választásokat akartak, és ebből nem is csináltak titkot.

A választások várható győztese a szélsőbal Sziriza lesz, amely jó ideje nagy előnnyel vezeti a közvéleménykutatók toplistáit. Népszerűségét főképp annak köszönheti, hogy ostorozza a megszorítások politikáját, és visszautasítja az uniós diktátumokat. Elemzők szerint a pártelnök, Alexisz Ciprasz retorikája sokat szelidült a kampány során, ami szerintük megszokott jelenség a hatalom előszobájában.

Az, hogy a most kormányzó Új demokrácia szóhoz jut-e a következő kormányban, egyre kevésbé kérdés.

A konzervatív párt egyik jelöltje, Dora Bakoyannisz szerint a görögök súlyos döntést hoznak majd vasárnap. Ha a kormánypárt mellé állnak, akkor kitartanak egy olyan reformprogram mellett, amely egyszer s mindenkorra kivezeti az országot a válságból. Ha a Szirizát választják, akkor egy olyan kalandba bocsátkoznak, amelynek kimenetele ma még megjósolhatatlan.

A Sziriza elsöprő győzelmet aratott már a fél évvel ezelőtti európai parlamenti választásokon is. Népszerűségükön az sem ront majd sokat, hogy Alexisz Ciprasz már nem akar feltétlenül kilépni az eurózónából. A választókat most leginkább az foglalkoztatja, hogy ki az, akivel a Sziriza hajlandó lesz kormányt alakítani.

A párt egyik képviselőjelöltje, Nikosz Pappasz azt mondja, hogy a Sziriza egy szolíd kormányalakításban, világos parlamenti többségben gondolkodik. Lényeg a politikai stabilitás – teszi hozzá -, és az, hogy a kormány a nemzetközi partnerekkel együttműködve új irányt szabhasson a görög gazdaságpolitikának.

Ami a koalíciós partnereket illeti, a Görög Kommunista Párt szóba sem jöhet, mert annak elnöke maga zárta ki az együttműködés lehetőségét. Marad a mostani koalíció kisebb pártja, a Pánhellén Szocialista Mozgalom, a Pasok, amelynek azért okozhatnak meglepetést kiábrándult szavazói. És van a görög pártpalettán egy vadonatúj, de annál népszerűbb balközép párt, a To Potami (Folyó párt), amelyet egy ismert tévés alapított 2014-ben.

A To Potami színeiben induló Dimitrisz Ciodrasz azt mondja, ők tiszteletben tartják a nép akaratát, vagyis azzal szövetkeznek majd, akit a választók erre kijelölnek. Ha ez a Sziriza lesz, akkor az egyetlen kikötésük, hogy Görögország nem térhet le a közös európai útról. Szerintük ez szóba semkerült volna, ha az Új demokrácia nem nyúl kifejezetten szélsőséges, jobboldali eszközökhöz az elmúlt években.

Elemzők most leginkább a To Potamit várják a Sziriza mellé már csak azért is – teszik hozzá -, mert a Pasokot könnyen kiütheti a nyeregből egykori és legendás elnöke, Papandreu új pártjával, a Demokratikus Szocialisták Mozgalmával.

A politológus Angelosz Koveosz azt magyarázza, hogy ez a mostani kampány – dacára annak, hogy Görögország időközben kritikus helyzetbe került – szinte megegyezik az előző, 2012-es választási hajrával. Ez szerinte azt mutatja, hogy a politikai élet mit sem változott Görögországban. Úgyhogy attól fél – teszi hozzá -, hogy a választások után a súlyos gazdasági válsághoz mély politikai krízis társul majd.

Az Euronews tudósítója, Stamatis Giannisis szerint a vasárnapi voksolás Görögország modern történelmének legmeghatározóbb választása lesz, amennyiben alapjaiban változtathatja meg a görög társadalmi, politikai és gazdasági életet.

A cikk megosztásaKommentek