HIRDETÉSMindaz, ami Edward Snowden jóvoltából felszínre került másfél évvel ezelőtt, és az amerikai titkosszolgálatok történetének legnagyobb botrányát kavarta, semmi ahhoz képest, ami valójában folyik a digitális világban – írja a Spiegel Online azokra a kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva, amelyekbe a szerkesztőség betekintést nyert.
A vezető német politikai hetilap kimerítő elemzése nem kevesebbet állít, minthogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség korlátlan adathalászata csak egyfajta alapozása annak a meglehetősen komplex stratégiának, amelynek végső célja a világháló, és azon keresztül létfontosságú társadalmi funkciók teljes kontrollja. A világhálón dolgozó ügynökök feladata az adatszerzésen túl, hogy lehetővé tegyék a bejárást idegen digitális rendszerekbe, és ha ez sikerült, képesek legyen átvenni ott az irányítást. Legyen szó az energia- vagy vízellátásról, a pénzpiacról vagy az egészségügyi ellátórendszerről, ezek a speciális hekkerprogramok egyik pillanatról a másikra képesek blokkolni bármelyiket, vagy adott esetben új parancsokat adni.
A lap számos konkrét példát is hoz annak szemléltetésére, milyen sokféle megoldás létezik már erre, ami végül is köztudott, vagyis Edward Snowden nélkül is körülbelül így képzelné az ember a modern titkosszolgálatokat. Abba már ritkábban gondolunk bele, hogy nemcsak kémek feszülnek egymásnak kémekkel ezen a terepen, hanem olyanok is bevonódnak – nevezzük őket átlagembereknek –, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk, egészen pontosan számítógépük vagy okostelefonjuk, egyfajta segédeszközként működik a nagy operátorok kezében. A Spiegel Online cikke szerint szakmai berkekben ezeket az öntudatlan szolgáltatókat önkéntes adatszamaraknak nevezik a nagy guruk, akik számára csak az a fontos, hogy a feltört digitális rendszerből kiszipkázott adatok ne közvetlenül, hanem kitérővel kerüljenek a nagy kémagyba, hiszen másképp az áldozatnak csak követnie kell a szajré útját ahhoz, hogy eljusson a tolvajhoz.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy miközben mi, önkéntes szamarak, gyanútlanul dolgozunk, csetelünk, levelezünk, telefonálunk vagy lógunk valamelyik közösségi oldalon, az eszköz, amely ezt lehetővé teszi, olyan, mint a 7-es busz csúcsforgalomban. Épp csak mi nem tudunk arról, hogy a föl- és le-, ki- és beszállás folyamatos.
Érdekes az is, amit ennek a digitális kémvilágnak a skizofréniájáról ír a Spiegel Online, mert bár ez a hagyományos ügynökvilágban, a 007-esek csikicsukijában is így megy, a digitális közegben a reakcióidő reménytelenül lerövidül. Arról van szó, hogy a támadás és a védekezés párhuzamossága a másodperc tört részében is szüntelen. Miközben felderítenek, és behatolnak, ugyanazzal a mozdulattal kell útját állniuk azoknak, akik szintén ezen mesterkednek.
Ennek a digitális hadviselésnek a legforróbb pontja a jogszerűség. Mármint, hogy ilyenje nincs neki sem nemzeti, sem nemzetközi szinten. A törvénykezés ugyanis nemhogy a nyomában kullog, de a közelébe sem ér a titkosszolgálatok lényegi digitális tevékenységének. A cyberkémek ugyanis nem hagynak sem bizonyítékot, sem nyomot maguk után, márpedig ha nincs bizonyíték, nincs ügy sem. Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy az ügyesebb visz mindent.