rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egész településeket rombolt földig a Boko Haram a Csád-tó partján


Nigéria

Egész településeket rombolt földig a Boko Haram a Csád-tó partján

A Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet több mint 10 éve tartja rettegésben a lakosságot Nigéria északkeleti részén, ahol a nyugati kultúra térnyerése ellen, saját kalifátusának megalakításáért harcol. Legutóbbi akciója, amelyet január első napjaiban indított a Csád-tó környékén élők ellen, eddigi legvéresebb hadjárata volt.

Az Amnesty International szemtanúkra hivatkozva arról számol be, hogy a fegyveresek válogatás nélkül mészárolták a lakosságot nemcsak a városokban, hanem követték a menekülőket a környező bozótosba is. A helyiek szerint hajtóvadászatot folytattak az ottani civil rendvédelmi szervezet tagjai után.

A közzétett műholdfelvételeken jól látszik, hogy épületek ezreit tették a földdel egyenlővé Baga és Doron Baga településen. Ezek Borno állam székhelyétől, Maiduguritól körülbelül 160 kilométerre, egymástól karnyújtásnyira fekszenek.

A Maiduguri mellett fölállított menekülttáborban több mint ötezer bagai húzta meg magát január eleje óta. Sokan a tavon át Csádba menekültek. Az ottani hatósági adatok szerint 7300 nigériai menekült érkezett hozzájuk az elmúlt napokban.

© Amnesty/ DigitalGlobe

1.
Baga, Északkelet-Nigéria, műholdfelvétel 2015. január 2.

© Amnesty/ DigitalGlobe

2.
1) Műholdfelvétel, amely Doron Baga településről készült Nigeria északkeleti részén 2015. január 2-án. Jól látható, hogy a város sűrűn beépített és parkosított.

2) A másik műholdfelvétel 5 nappal később, 2015. január 7-én készült ugyanott. Tanúsága szerint a korábbi felvételen látható tereptárgyakból gyakorlatilag semmi sem maradt. A képen pirossal jelölt az élő növényzet.

© Amnesty/ DigitalGlobe

3.
1) Műholdfelvétel az északkelet-nigériai Baga településről, amelynek 2015. január 2-i állapotát mutatja. Jól látszik a rengeteg nádtetős épület. A terroristák legutóbbi, 2013-as rajtaütése után épültek.

2) Ez a másik műholdfevétel is Bagában készült, de 5 nappal később. Január 7-én már alig állt ház a városban. A sötét színek az elpusztított területeket jelölik, a piros a még élő vegetációt.

© Amnesty/ DigitalGlobe

4.
Ez a műholdfelvétel, amely 2015. január 2-án készült, a Borno állambeli Baga nádtetős házait mutatja Nigéria északkeleti részén. A piros szín fás, ligetes területeket jelöl.

© Amnesty/ DigitalGlobe

5.
A 2015. január 7-én készült műholdfelvétel az északkelet-nigériai Doron Baga sűrűn lakott részét mutatja a Boko Haram terroristáinak támadása után.

Jól látható, hogy a fegyveresek nyomában csak por és hamu maradt. A kinagyított részlet érzékelteti a pusztítás mértékét. A pirossal jelölt részeken még élő a növényzet.

© Amnesty/ DigitalGlobe

6. Ezek a műholdfelvételek 2015. január 2-án és 7-én készültek. A Csád-tó partján fekvő nigériai település, Doron Baga partvonalát mutatják. A későbbi felvételen 2 új hajó látható. Azok a csónakok, amelyek a január 2-i képen szerepelnek, mind eltűntek január 7-re.

© Amnesty/ DigitalGlobe

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Mozgósításról döntött az ukrán parlament