rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nehéz helyzetben a Tesco


vállalat

Nehéz helyzetben a Tesco

Nehéz helyzetbe került a Tesco, Nagy-Britannia és Csehország mellett Magyarországon is bezárja 13 veszteséges üzletét. Ezt még hétfőn, a magyarországi vezérigazgató jelentette be. Ám hazánkban elsősorban az új szabályozást jelölte meg a legfőbb oknak, vagyis a szupermarket-törvényt, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj drasztikus megemelését és a vasárnapi nyitva tartás korlátozását.

- Az egyik új törvény kimondja, hogy a két egymást követő évben veszteségesen működő üzleteknek el kell hagyniuk Magyarországot. Így nyereségesnek kell lennünk – mondta Nigel Jones.

A Tesco továbbra is a kormány stratégiai partnere marad, és nem akar kivonulni az országból. Az új szabályozás lehetséges következményeiről is egyeztettek.

Az érintett több mint 500 dolgozónak pedig – a bejelentés szerint – igyekeznek más üzletben munkát találni. A szakszervezettel a jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz.

- Nekünk, mint szakszervezetnek az a dolgunk, hogy védjük az embereket, próbáljunk meg munkahelyet találni, vagy egy tisztességes elszámolást biztosítani, ha nincs mód arra, hogy helyet kapjon, egy másik boltban – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Komoly problémát jelent, hogy néhány bezárásra ítélt Tesco közelében nincs másik üzlet, 20-30 kilométerre található a következő, és ezt a távolságot nem minden dolgozó tudja vállalni.

Az új szabályzás minden nagy szupermarketláncot érint, így az Auchant és a Spart is, ám egyelőre egyik sem tervezi, hogy kivonul Magyarországról. A Spar például úgy reagált a helyzetre, hogy csökkenti beruházásait és több üzletét franchise rendszerűvé alakítja. A Tesco rövid távon erről még nem beszél.

A szakszervezetek is úgy vélik, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az anyavállalat gondjait. A Tesco Nagy-Britanniában 43 üzletet zár be, és több tucat beruházását elhalasztja. A központ így nem tudja vállalni a magyarországi veszteséges üzletek fenntartását a megemelt terhek mellett.

A múlt héten a befektetők örömmel fogadták a Tesco költségcsökkentését. Ennek ellenére a Moody’s hitelminősítő után a Standard & Poors is leminősítette a vállalat besorolását, méghozzá a bóvli kategóriába. A Standard & Poors elemzői további, olyan intézkedéseket várnak a brit Tesco vezetőjétől, amellyel növelhető a nyereség.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

vállalat

Az Airbus túlszárnyalta a Boeinget