rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Folytatódik a francia gazdaság mélyrepülése


Gazdaság

Folytatódik a francia gazdaság mélyrepülése

Vegyes képet fest az eurozóna gazdaságáról egy pénteken megjelent tanulmány. Javult az eurózóna feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) decemberben, de nem olyan mértékben, ahogy azt az előzetes számok alapján várni lehetett – közölte a Markit Economics piackutató intézet.

A csaknem háromezer cég megkérdezése alapján készített felmérés szerint az euróövezeti feldolgozóipari BMI 50,6 pontra nőtt a 17 havi mélypontnak számító novemberi 50,1 pontról, de nem érte el az előzetesként közölt 50,8 pontot. (A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat aktivitásának növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi.)

A termelés, az új megrendelések száma és a foglalkoztatottság egyaránt igen lassan növekszik; olyannyira lassan, hogy elemzők szerint az lényegében stagnálásnak tekinthető.

Európa legnagyobb gazdasága, Németország visszatért a növekedési pályára, de továbbra is gyengébb a vártnál.

Franciaországból, az övezet második legnagyobb gazdaságából ennél is aggasztóbb hírek érkeztek: folytatódik, sőt mélyül a visszaesés.

Szakemberek arra számítanak, hogy az Európai Központi Bank agresszív gazdaságélénkítő intézkedéseket jelent be az új évben.

Az eurozónán kívüli Nagy-Britanniában bővült ugyan a gazdaság decemberben, de az előre jelzetthez képest sokkal szerényebb mértékben.