NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nagy reményeket táplál Litvánia az euróval szemben

Nagy reményeket táplál Litvánia az euróval szemben
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Komoly biztonsági intézkedések mellett már novemberben megérkeztek az euróbankjegyek Litvániába. Az ország a balti államok közül utolsóként csatlakozott az eurózónához 2015. január elsején.

A litas, az eddig használatos pénznem árfolyamát már 2002-től az euróéhoz rögzítették. A gazdasági válság miatt azonban elhúzódott az euró bevezetése.

Észtország már 2011-ben, Lettország pedig 2014-ben vezették be az eurót.

Litvániát az győzte meg, hogy érdemes követnie szomszédai példáját, hogy a másik két balti állam gazdaságára pozitív hatást gyakorolt az eurózónához csatlakozás.

Valamennyi litván euróérmén a Litvánia címeréről kölcsönzött, csatába vágtázó középkori lovas látható.

Ez a lovas díszítette az első- és második világháború között egyszer már függetlenséget élvező litván nemzetállam pénzeit is, illetve ez található a 2014-ig forgalomban lévő litasokon is.

Litvániával együtt most már az Európai Unió 28 tagállamából 19 használja a közös valutát. Ezeket az országokat a térkép sötétkékkel jelöli. Az euró 337 millió európai polgár mindennapi fizetőeszköze.

Litvánia népessége mintegy hárommillió fő.
A gazdasági válság erősen sújtotta a balti államot; a megszorítások ugyan újra egyenesbe hozták az országot, de mintegy 150 ezren így is elvándoroltak külföldre.

2014-re 2,9 százalékos GDP-növekedést prognosztizálnak, amely jelentős teljesítmény tekintve, hogy 2009-ben 15 százalékkal zsugorodott a gazdaság.

Az egyik hitelminősítő szerint akár 3,5 százalékkal is nőhet a litván gazdaság idén, amely az eurózóna átlagának mintegy háromszorosa.

Az euró várhatólag megkönnyíti majd az Európai Unió többi országába irányuló exportot, amely a teljes gazdaság mintegy hatvan százalékát teszi ki. Az Oroszországba Litvániából irányuló export mintegy 20 százalék.

Ez az elemző úgy gondolja, a balti államok számára biztonságpolitikai szempontból is kedvező hatásai vannak, ha a nyugatot favorizálják Oroszországgal szemben:

- A balti népekben már régóta van egyfajta bizonytalanságérzet amiatt, hogy Oroszország és a nyugati országok között fekszenek. Úgy gondolom, ezen államok bármilyen szorosabb kapcsolatot is alakítanak ki a nyugati üzleti környezettel, az csak növeli majd a biztonságérzetüket.

Litvánia eltávolodását Oroszországtól energiafüggőségének megvalósítása révén érheti el.

Október végén szolgálatba állították a Függetlenség nevű tankert, amely képes cseppfolyós földgázt tárolni- ez lehetővé teszi a kis balti állam számára, hogy Oroszország helyett Norvégiából importáljon több energiahordozót.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén