NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kivonulnak Afganisztánból a nemzetközi erők

Kivonulnak Afganisztánból a nemzetközi erők
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Tizenhárom év után hivatalosan is véget ér a NATO afganisztáni missziója. A búcsúünnepséget titokban tartották, hogy a tálibok ne tudjanak sem a

HIRDETÉS

Tizenhárom év után hivatalosan is véget ér a NATO afganisztáni missziója. A búcsúünnepséget titokban tartották, hogy a tálibok ne tudjanak sem a helyszínről, sem az időpontról. A lázadó csoportok ugyanis az utóbbi időben egyre több támadást hajtottak végre a központi hatalom képviselői ellen.

- Azon vagyunk, hogy mind a repülőteret, mind minden mást a legjobb állapotában adjuk át az afgán hatóságoknak, legjobb tudásunk szerint fogunk eljárni ennek véghezvitelében – mondta Mehmet Cahit Bakir török dandártábornok.

Január elsején az amerikai vezetésű Nemzetközi Biztonsági Segéderő harci missziójának helyét a NATO “kiképzési és támogató” küldetése veszi át. Az elmúlt 13 évben csaknem három és félezer NATO-katona halt meg Afganisztánban, köztük hét magyar.

Az ázsiai országban továbbra is 12 és félezer amerikai katona marad, 2016 végére vonulnak ki teljesen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egy ember meghalt egy törökországi libegőbalesetben, majdnem kétszázan rekedtek a kabinokban

Tulipánözön Isztambulban

120 éves a brit-francia barátság