NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Könnygázzal oszlattak Bahreinben

Könnygázzal oszlattak Bahreinben
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szalman sejk szabadonbocsátását követelik ellenzéki tüntetők Bahreinben.

HIRDETÉS

A sejket azután tartóztatták le a királyság rendőrei, hogy részt vett az al-Wefaq párt demonstrációján, amelyen a kormány lemondását és több, halálra ítélt ellenzéki szabadonbocsátását követelték.

A szunnita vezetés ellen évek óta tüntet a shiita ellenzék, ennek nyomán több ezer ellenzékit tartóztattak le az arab államban.

Az al-Wefaq pártot nemrég betiltották, de a szervezet tovább működik, vezetőjének pedig épp pénteken választották újra Szalman sejket.

Az ország az Egyesült Államok szoros szövetségese a térségben, olajipari államból sikeresen változott pénzügyi és kereskedelmi központtá. Nyugatias berendezkedése ellenére az uralkodó osztály továbbra is szunnita, míg az ország helybenszületett lakossága többségében az iszlám siita ágához tartozik. Az alig másfélmilliós országban több mint 600 ezer külföldi él, de ők szavazati joggal nem rendelkeznek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Folytatódó gazdatüntetések: felfordulás Madrid központjában, traktorblokád a lengyel-német határnál

Állandó veszélyben érzik magukat az orosz ellenzéki politikusok

Talpra, magyarok közössége – Magyar Péter középen álló pártot hoz létre