rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A mostani a legnagyobb áradás Malajziában


Malajzia

A mostani a legnagyobb áradás Malajziában

Emberemlékezet óta a legnagyobb özönvízzel küzdenek Malajziában. Északkeleten a hatóságok az elöntött területeket alig tudják elérni, hogy segítséget nyújtsanak a bajba jutottaknak.

Legalább öten meghaltak, más jelentések szerint nyolcan. Az éves monszun idején rendszeres az áradás, de idén a szokottnál is nagyobb.

Az északi államokban akár a 160 ezret is elérheti azok száma, akiknek el kellett menekülniük otthonaikból. 2008-ban 100 ezer embert kellett evakuálni.

Az elöntött területeken a köz- és vasutak többsége járhatatlan, a kommunikációs rendszereket megkárosította a vihar.

A kormány egyelőre nem hirdetett szükségállapotot. Ha teljesen leállna az áram- és vízellátás, vagy tovább nőne a kitelepítettek száma, akkor megfontolandó, közölték illetékesek.

A miniszterelnök megszakította szabadságát, visszatért Hawaii-ról. Sokan bírálták, hogy a katasztrófahelyzetben Obama elnökkel golfozott.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Orvosság a szemétből