Több millió gyereket tett földönfutóvá idén a háború a Közel-Keleten. A kisebbeknek sosem volt részük másban, mint a menekülésben. Mi lesz így velük,
HIRDETÉSA szíriai polgárháború négy éve alatt 220 ezren menekültek a kurdisztáni Erbilbe Szíriából. Az elmúlt hónapokban több mint tízszer ennyien lettek a városban. Az Irakban öldöklő iszlamista terrorszervezet, az Iszlám Állam csapatai tolják maguk előtt az ottani keresztényeket és mindenki mást, aki nem hajlandó áttérni a muzulmán hitre. Azok közül, akik Erbilben találtak menedéket, minden második gyerek.
Az igazán kicsik egész életüket a háborúban töltötték, fogalmuk sincs arról, amit az ENSZ gyermekjóléti szervezete, az Unicef szóvivője normalitásnak nevez. Jeffrey Bates azt magyarázza, hogy ami nekünk, békében élőknek vészhelyzet és borzalom, az ezeknek a gyerekeknek teljesen hétköznapi. Ez az a rettenetes félreértés, amit az Unicef és a vele szövetséges segélyszervezetek megpróbálnak helyre tenni. Persze egy menekülttáborból nem lehet otthont teremteni – teszi hozzá -, de ha a gyerekek biztonságban vannak, járhatnak iskolába, és együtt játszhatnak a barátaikkal, akkor visszanyernek valamennyit abból, amit normális gyerekkornak szokás nevezni.
Azoknak a felnőtteknek, akik látják kivirulni a kicsiket ezekben a táborokban, a kegyelmi állapot utópia marad. Egy jazidi családapa határozottan állítja, hogy a gyerekeiknek nincs jövőjük. A dzsihadisták tartják kezükbe a környező vidékeket, a jövőre szerinte gondolniuk sem érdemes.
Az Euronews riportere, Raphaele Tavernier arról mesél, hogy iskola ugyan volna, ahová ezek a gyerekek járhatnának, hisz az egyik épp ott van pár lépésre a menekülttábortól, de oda csak erbili gyerekeket vesznek fel. Ha nem így lenne is, az oktatás angolul és kurd nyelven folyik, márpedig a menekültek gyerekei csak arabul értenek.
Abban a táborban, amelyben keresztények élnek, ugyanez a helyzet. Négyezer kisiskolásnak volna szüksége oktatásra, nem beszélve a nagyobbakról. A több mint 200 ezer szíriai, a 2 millió iraki és az egymillió kurdisztáni menekült között összesen egymillió gyerek lézeng naphosszat tétlenül Erbilben. Mindaz, amivel a segélyszervezetek igyekeznek lekötni őket, nem elég ahhoz, hogy értelmet kapjon az életük.
Egy kisfiú arról beszél az Euronews riporterének, hogy régen megvolt mindenük – otthonuk, iskolájuk, a méltóságuk. Bachikában nem úgy éltek, mint ott, Erbilben, ahol semmijük sincs.
Egy nagyobb fiú szerint is minden rosszabb, mint korábban volt. Akkor tanulhattak, és bárhogy éltek is, tartottak valamerre, voltak terveik. Ott, a menekülttáborban nincs élet, nem csinálnak semmit – mondja.
Egy kislány pedig egyszerűen annyit mond, hogy haza akar menni Bachikába.
Menekültként most egyetlen reményük, hogy a decemberben átadott első iskola után valóban további nyolc nyílik majd január végéig Erbil keresztény negyede és Dahuk városa között.
Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne veszítsék el minden esélyüket, a segélyszervezeteknek a helyi gyülekezetek és hatóságok együttműködésén kívül pénzre van szükségük. Sokra. Csak az ENSZ gyermekjóléti szervezetének, az Unicefnek 200 millió dollárt kellene elköltenie rájuk 2015-ben.