rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fegyveres fiúra lőttek rendőrök - megszólalt az édesanya


Amerikai Egyesült Államok

Fegyveres fiúra lőttek rendőrök - megszólalt az édesanya

Az eset mindössze három kilométerre történt Fergusontól, ahol hónapok óta zavargások vannak, mert a rendőrök lelőttek egy szintén fekete, de fegyvertelen férfit.

A helyszínre érkezett az áldozat anyja is.

Semmit nem mondanak a rendőrök – panaszkodott az asszony.

A fia állítólag a barátnőjéhez igyekezett éjfél előtt néhány perccel.

A gyerekek egy boltba sétáltak – mondta könnyek közepette az asszony egy újságíró kérdésére válaszolva – aztán talán szaladni kezdett, vagy valami ilyesmi, és aztán a rendőrök lőttek.

A rendőrség szerint a fiatalember fegyvert fogott a rendőrökre, és önvédelemből lőtték le.

A helyi rendőrfőnök először éjszaka tájékoztatta a sajtót, részletes tájékoztatást későbbre ígért.

Jon Belmar az első sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a személy először hátrált a rendőrök elől, aztán megfordult, a rendőrök újra megszólították, ezután pedig egy pisztollyal a kezében fordult a rendőrautó felé, a fegyverrel a rendőrökre célozva.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a rendőrök egy segélyhívásra érkeztek egy környékbeli rablás nyomán. A North Hamley Road és a Frost Avenue sarkán lévő benzinkútnál vették észre a két fiatalt, és szerették volna őket megkérdezni, ebből alakult ki a konfliktus.

A járőrautó kamerával ugyan fel volt szerelve, de jelenleg még nem lehet tudni, hogy ebben az időpntban működött-e. Az biztos, hogy a rendőr ruhájára testkamera nem rögzített semmit, viszont a benzinkút biztonsági kamerája felvette az eseményt. Ezen az látszik, hogy a fiatalember egyszercsak kinyújtott karral valamit a rendőrök felé tart. A rendőrség szerint ez a valami egy 9 milliméteres pisztoly, amit a helyszínen meg is találtak.

Irak

Hazatérő jazidi menekültek