rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szuper könnyű utasszállítóval hasít az Airbus


Insight

Szuper könnyű utasszállítóval hasít az Airbus

Új, környezetbarát és kényelmes repülőgéppel állt elő a francia Airbus, ezzel venné fel a versenyt a nagy rivális amerikai Boeing gyárral. Az A350-es első példányát a Qatar Airways vette meg, az ünnepélyes átadót hétfő délelőtt tartották a cég toulouse-i gyárában.

Az A350 XWB 53 százalékban szénszálas erősítésű polimer, beleértve a gép törzsét is. A könnyebb össztömegnek köszönhetően 25 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt hasonló méretű társainál.

A Rolls Royce gyártotta Trent XWB hajtóművekről azt mondják, kifejezetten halkak. Az utasok kényelmét szolgálja, hogy az ülések szélesebbek, az utastérben pedig gyakran, 2-3 percenként cserélik a levegőt. Az új gépeken a pilótafülke is kényelmesebb és tágasabb.

A katari légitársaság első Airbus 350-ese januárban indul Dohából a Frankfurtba. A Qatar Airways összesen 80-at rendelt.

Az Airbus szerint a megrendelő Qatar Airways nagyban inspirálta a fejlesztéseket. A cég vezetője, Akbar Al Baker ugyanis magas követelményeket támasztott, és az igényeinek nehéz volt megfelelni.

Az új típusú Airbusból csaknem 800-at rendeltek már különböző légitársaságok. A nagy rivális Boeing Dreamliner viszont még mindig vezeti a piaci versenyt több mint ezer megrendeléssel.

A 2014-es árak szerint az A350-800 260,9 millió dollárba kerül és 270 utast tud szállítani, a 314 utas befogadására alkalmas A350-900 295,2 millió dollárba, míg a 350 férőhelyes A350-1000 340,7 millió dollárba kerül.

*Joanna Gill, Euronews:
Velünk tart a Qatar Airways vezérigazgatója Akbar Al Baker. Másfél év csúszással készült el az új gép, aggódtak miatta?*

Akbar Al Baker, Qatar Airways CEO: – Egyáltalán nem aggódtunk az idő miatt. Az Airbus 2014 utolsó negyedévére leszállította az első repülőgépet, ahogy azt ígérte.

*Euronews:
Ön azt mondta, hogy az utasok kényelme mellett a technológiai előrelépés is elvárás a légitársaságnál, hogyan győzte meg önöket az Airbus?*

Akbar Al Baker, Qatar Airways CEO: – Mi voltunk az első légitársaság, aki hét évvel ezelőtt megrendelte az új gépet, méghozzá 80 darabot, így a Qatar Airways segítségével elindulhatott a program.

*Euronews:
Miben jobb az Airbus gépe a Boeingénál?*

Akbar Al Baker, Qatar Airways CEO: – Ne felejtsük el, hogy amikor az A350-es fejlesztése elindult a Boeing 787-esé már javában folyt. Az Airbus egy olyan repülőgépet szeretett volna készíteni, amelyik technológiai értelemben túlszárnyalja a 787-est.

*Euronews:
Hogyan felel meg az utasok igényeinek?*

Akbar Al Baker, Qatar Airways CEO: – Az utas kényelmes széket akar, jó ételt és, hogy időben megérkezzen A-ból B-be. Az utasok nem mennek bele a részletekbe. A Qatar Airways utasai viszont egy olyan terméket kapnak, amelyik túlszárnyalja a versenytársait, és ez fontos.

*Euronews
És most ez a helyzet a Boeinggel kapcsolatban?*

Akbar Al Baker, Qatar Airways CEO: – Vegyük figyelembe, hogy a Boeing 787-est már négy éve kihozták a piacra, vagyis az elmúlt négy év technológiai újításait is mind bele lehetett tenni az új Airbus-ba.

*Euronews:
Az Airbus azt állítja, hogy 25 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt az A350, ezt figyelembe vették?*

Akbar Al Baker, Qatar Airways CEO: – Abszolút. Az üzemeltetés legdrágább része az üzemanyagköltség, vagyis minél kevesebb üzemanyagot igényel egy repülőgép, annál jobb lesz a légitársaságnak, hiszen annál nagyobb lesz a nyersesége.

*Euronews
Több légitársaság profit előrejelzései megugrottak a nyersolaj alacsony ára miatt, ez Önöket hogyan érinti?*

Akbar Al Baker, Qatar Airways CEO:
-Természetesen, mint minden más légitársaság, mi is több nyereséget termelünk az alacsony üzemanyagáraknak köszönhetően.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Insight

Vlagyimir Putyin: két éven belül újra bővül a gazdaság