NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ukrajna: újabb megállapodás születhet vasárnap Minszkben

Ukrajna: újabb megállapodás születhet vasárnap Minszkben
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Petro Porosenko szerint Moszkva hangot váltott, akár még meg is egyezhetnek, de azért a lengyel parlamentben arról beszélt, hogy eljött az idő, Ukrajnának be kell lépnie a NATO-ba.

HIRDETÉS

Az ukrán elnök szerint nem elképzelhetetlen, hogy Kijev vasárnap újból tárgyalóasztalhoz ül a szeparatistákkal és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel Minszkben.

Petro Porosenko ugyanakkor megerősítette, hogy Ukrajna az Európai Unió tagjává akar válni az évtized végére. Ezt Lengyelországban mondta, ahol Ukrajna társulási szerződésének ratifikálása alkalmából járt.

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Kijevben tárgyalt szerdán a háborús állapotok felszámolásának esélyeiről.

Federica Mogherini találkozói után úgy nyilatkozott, nagyon reméli, hogy Moszkva – miután igen együttműködőnek mutatkozott az elmúlt napokban – tettekkel is hozzájárul a kelet-ukrajnai harcok lezárásához.

Petro Porosenko is úgy véli, Oroszország most hangot váltott. A lengyel parlamentben ennek ellenére megjegyezte, hogy elérkezettnek látja az időt a NATO-tagságra, ugyanis – mint mondta – Ukrajna virtuális háborúban áll Oroszországgal.

Az ukrán külügyminisztérium szóvivője sem bízik a szavakban. Azt mondja, az orosz csapatok kivonását, a szeparatisták fegyverutánpótlásának leállítását várják Moszkvától.

Kijev és a kelet-ukrajnai szeparatisták legutóbb szeptemberben kötöttek tűzszünetet egymással Fehéroroszország fővárosában. Akárcsak a megelőző egyezségek, a minszki megállapodás sem volt hosszú életű. Azóta is harcok dúlnak a Donyecki és a Luhanszki régióban is.

Az Euronews tudósítója szerint a kijevi politikusok, miközben a vasárnapi minszki találkozóra készülnek, komolyan vehető jelét nem látják annak, hogy Moszkva az ukrajnai krízis megoldására törekedne. Úgyhogy továbbra is azt hajtogatják, hogy Oroszország tegyen végre lépéseket az ukrajnai válság rendezésére.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egyre keményebb szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben

Az abortusztörvény liberalizálása ellen tüntettek Varsóban

Előretört a Jog és Igazságosság a Tusk-féle koalícióval szemben a lengyel helyhatósági választásokon