rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Orvosok Határok Nélkül: mindenhol fizetni kell valakinek


the global conversation

Orvosok Határok Nélkül: mindenhol fizetni kell valakinek

Euronews: - Önök nemrég elég határozottan ledorongolták a nemzetközi közösséget az Ebola elleni fellépés miatt, amit kettős kudarcnak neveztek, részben a lassú reakciók, másrészt a nem megfelelő válaszlépések miatt. Jelenleg elégedett azzal, ahogy a nemzetközi közösség a helyzetet kezeli?

Joanne Liu: – Azt hiszem, az elégedettség mint kifejezés talán túlzottan is nagyvonalú lenne ebben a helyzetben. Azt mondanám, hogy voltak, akik megértették az üzenetünket, történt némi előrelépés. Most azt szeretnénk, ha a reakciók rugalmasabbak lennének, mert a készletek egy része, amit kapunk, tegnapi problémák megoldására szolgál. Most azt kell mondanunk: a helyzet változott, és ehhez alkalmazkodni kell. Már nem építünk nagy, száz-kétszáz ágyas izolációs kórházakat, de szükségünk van kisebb központokra vidéken. Most ez a feladat.

- Kint volt a terepen, milyen tapasztalatai vannak az Eboláról?

- Azt hiszem, azokat a képeket soha nem tudom kiverni a fejemből. Az utolsó alkalommal, amikor ott jártam, meglátogattam egy kórtermet, ahol hét beteg feküdt, közülük három a betegség előrehaladott stádiumában. Eszméletlenek voltak, vér folyt a szájukból és a végbelükből. Nagyon aggasztó volt a helyzet. Az volt az egészben a legszörnyűbb, hogy ott voltak egyedül, a szeretteik nélkül, csak mi szaladgáltunk körülöttük űrruhákban. Mindig az jut eszembe, hogy egy emberi lénynek nem lenne szabad egyedül meghalnia.

- Hány embernek kell még meghalnia, mielőtt bekövetkezik az áttörés? A halottak száma már meghaladja a hatezret, további ezrek fertőződtek meg, ön szerint meddig megy ez még?

- Nagyon nehéz előrejelzést adni. Mindenki megpróbálkozik vele, a legborúlátóbb forgatókönyv szerint 2015-re elérjük az 1,4 millió megbetegedést. Ez valószínűleg nem fog már bekövetkezni. De számomra a jelenlegi helyzet üzenete az, hogy bár a betegség terjedése néhány fontos területen lelassult, nem szabad győzelmet kiáltani: néhány csatát ugyan megnyertünk, de az Ebola elleni háborút még nem.

- Önök új kezeléseket próbálnak ki a klinikájukon. Beszélhet erről? Hogyan haladnak a folyamatok? Mikor várhatóak eredmények?

- Remélhetőleg ebben a hónapban két tesztet kezdhetünk el antivirális gyógyszerekkel Ebolával fertőzött betegek számára, két nyugat-afrikai központban. Ez pár hétig fog tartani, az első eredmények remélhetőleg 2015. első harmadában állnak majd a rendelkezésünkre.

- Az oltóanyagot, ha jól tudom, az Egyesült Államokban tesztelik. Ez a legjobb módszer a betegség terjedésének megakadályozására? Technikai, fizikai értelemben kordában tartható a járvány?

- Ha a jövőbe nézek, az egyetlen dolog, amely megszakíthatja az Ebola terjedését, a vakcina. És mi reméljük, hogy ez az eszköz mihamarabb a rendelkezésünkre áll majd.

- Mit jelent az, hogy mihamarabb?

- 2015-re lehet vakcina azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá Nyugat-Afrikában.

- Az internetes közösségünket arra kértük, hogy vegyenek részt ebben az interjúban, sok kérdést kaptunk közösségi oldalainkon. Jen Schradie azt kérdezte, hogy megkapják-e a szükséges támogatást – erre azt hiszem, már válaszolt – és melyik ország nyújtja a legnagyobb segítséget az Ebola elleni harcban.

- Az Egyesült Államok Libériában tett sokat, számos központot nyitottak. Ha Obama elnök szeptemberi ígéretéhez viszonyítunk, attól messze vagyunk, de azért jelentős erőfeszítést tettek. Mindenkit arra kérünk, aki mögött amerikai források állnak, hogy legyenek rugalmasak, nem kell már százágyas központ, csak néhány huszonötágyas vidéken, ezért az ajánlatokat az igényekhez kell szabni.

- Mi lesz a vírus hosszútávú hatása? Azt látjuk, hogy az iskolák bezártak, az érintett országok gazdasága lényegében leállt. Mi lesz ebből?

- Évek kellenek majd, hogy talpra álljanak. A veszteség – legyen szó emberveszteségről vagy anyagi veszteségről – óriási lesz, fel sem tudjuk fogni, mekkora. Nagyon fontos, hogy ne kezdjünk el – csak azért, mert látunk már pozitív jeleket a terepen – ezekre a problémákra koncentrálni, mert most még a mai ordító gondokat kell megoldani.

- Ez talán a legsúlyosabb válsághelyzet, amelyen dolgozott, de az Orvosok Határok Nélkül 67 országban van jelen a világon, többek közt Szíriában is. Nagyon nehéz dolguk volt Szíriában, Basar Asszad nem engedélyezte, hogy a csoportjaik ott dolgozzanak, csak a lázadók által ellenőrzött területek egy részén tudtak beavatkozni. Mit látnak ott az embereik?

- Nagyon kevés beszámoló áll rendelkezésünkre, mert eléggé korlátozottan vagyunk jelen Szíriában. Ez rendkívül szomorú és aggasztó, mert tudjuk, hogy Szíriában van a legnagyobb humanitárius válság. Számunkra fontos lenne, hogy ott lehessünk, de jelenleg a válság nagyságrendje miatt nem tudunk arra megfelelő választ adni, ez a szomorú igazság.

- Miért nem engedik be az önök embereit?

- Az a helyzet, hogy nem kaptunk kellő garanciát arra, hogy biztonságos körülmények között tudnak dolgozni.

- Önöknek gyakran kell morális dilemmákkal szembenézniük. Úgy tudom, előfordult már, hogy az Al-Kaidához köthető fegyvereseknek kellett adót fizetniük, hogy egy adott területen működhessenek. Hogyan értékel egy ilyen helyzetet?

- Az az igazság, hogy bárhol dolgozunk, ott adót is fizetünk. Ha éppen egy kormánnyal dolgozunk együtt és árut – például valamilyen gyógyszert – akarunk bevinni egy afrikai országba, nem vihetjük be adómentesen. Mindenhol fizetünk valakinek, a kormányzó hatalomnak – ez lehet egy kormány, vagy valamilyen másfajta hatóság, de biztosan van ott valaki. Ez van, ha a terepen akarunk dolgozni.

- Nagyon nehéz lehet a jót és a rosszat összemérni egy ilyen helyzetben, ha tudják, hogy az önökéhez hasonló szervezetektől beszedett pénzt feltehetőleg nem a legjobb célokra fordítják.

- Mindig mérlegeljük, hogy mit tudunk tenni, mi lenne a hatása, és ha úgy gondoljuk, hogy jelentősen javítani tudnánk a helyzeten, emberéleteket menthetünk meg, akkor tárgyalásokat kezdünk a lehetséges helyi partnerekkel egy misszióról.

- A “Ray likes a boss” fedőnevű hozzászóló közösségi oldalainkról azt kérdezi: hogyan jutnak el konfliktuszónákba?

- Meg kell értenünk a geopolitikai helyzetet, és csak utána megyünk el a helyszínre. Csináltam ilyen előkészítő missziókat korábban, az a lényeg, hogy elmegyünk mindenkihez, elmagyarázzuk, kik vagyunk, és megpróbálunk garanciákat szerezni a munkánkhoz. Elmondjuk, hogy ki akarunk vonulni, biztosak akarunk lenni benne, hogy a missziónk hathatós lesz és adekvát választ jelent a helyi igényekre – körülbelül így megy az esetek többségében.

- Önök Európában is jelen vannak, Ukrajnában például. Milyen eredményeket tudtak elérni, amióta a hatóságok leállították az egészségügyi intézmények működését Kelet-Ukrajnában?

- A kormány lépése és a konfliktus májusi kirobbanása óta különböző létesítményekben a front mindkét oldalán nyújtottunk segítséget, elsősorban a lelki segítségnyújtásra van szükség mert a lakosság rendkívüli mértékben traumatizált a háborús cselekmények miatt.

- Ha küldhetne egy üzenetet Porosenko elnöknek, akkor mi lenne az?

- Azt hiszem, hogy most engedélyeznie kellene, hogy segítséget hozzunk és megszüntetni azokat a bürokratikus akadályokat…

- Most akadályozzák a munkájukat?

- Egy kicsit, igen.

- Az ön munkája hatalmas felelősséggel jár, és itt szeretném feltenni Lulu Nurrahmah kérdését: mi volt a legnehezebb probléma, amivel találkozott, és hogyan oldotta meg?

- A legnehezebb az, amikor egyes területeken a lakosság nem fogad el minket. Előfordul Nyugat-Afrikában, hogy az emberek nem értik, miért megyünk oda, mit akarunk csinálni, és félnek. Az Ebola kapcsán volt olyan, hogy azt hitték, mi hozzuk el hozzájuk az Ebolát, és ezért fizikai értelemben is elutasítóak voltak. Nehéz megemészteni, hogy néha időre van szükség, amíg elfogadják a jelenlétünket, a felajánlott segítséget. De amikor van egy olyan betegség, mint az Ebola, amely az esetek felében halálos, gyorsan kell cselekedni, nem engedhető meg, hogy elvesztegessük az időt. De azt is tudjuk, hogy nem tudunk sikeresen beavatkozni, ha a helyi közösség nem fogad el minket.

ALL VIEWS

További hírek erről
John McCain: Belenéztem Putyin szemébe, és három betűt láttam benne: K, G, B

the global conversation

John McCain: Belenéztem Putyin szemébe, és három betűt láttam benne: K, G, B