rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Be vagyunk hálózva - okoscsengő és okossisak a LeWeben


Sci-tech

Be vagyunk hálózva - okoscsengő és okossisak a LeWeben

A technológia nem csak arról szól, hogy minél jobb telefonkijelzőket építsünk. Akár olyan hétköznapi dolgokat is újra lehet gondolni, mint az ételkiszállítás. Az internet egyre fontosabb szerepet játszik az életünkben. Lassan már tényleg minden „be van hálózva”.

Itt van például a kapucsengő. Jamie Siminoff úgy gondolta, ráfér egy kis újítás. Ez lett a Ring, amelyet a párizsi LeWeb konferencián mutatott be. A korábban doorbot névre keresztelt eszköz valójában egy wifi-képes, videóval ellátott kapucsengő, amelynek segítségével beszélhetünk az ajtónk előtt álló emberrel. Akkor is, ha nem vagyunk otthon.

- A garázsban dolgoztam, és kevés volt az alkalmazott. Csak játszadoztam valamivel. Közben persze több szállítmányt is vártunk, de mivel nem hallottam a csengetést, hiába jöttek a szállítók. Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy szerzek egy wifivel rendelkező csengőt, de nem találtam, ugyanis még nem létezett ilyen. Erre azt mondtuk, miért nem építünk egyet? – mesélte James Siminoff, a Ring ügyvezető igazgatója.

Egy másik szilícium-völgyi feltaláló, Marcus Weller a motorkerékpárosok életét szeretné könnyebbé tenni. Cége, a Skull alkotta meg az AR-1 névre keresztelt bukósisakot, amelybe egy visszapillantó kamerát szereltek. A bluetooth kapcsolattal rendelkező, hanggal vezérelt sisak tájékoztat a sebességről, és ha kell, útba igazít.

- A sisak megalkotásához a Google Glass technológiát használtuk. A hangszórókkal és a kamerával olyan mértékű kontrollt biztosítunk a motoros számára, ami az egész motorkerékpár-ipart meg fogja változtatni – magyarázta Brian Solis, az Altimeter Group vezetője.

Jesse Robbins mérnök és egyben önkéntes tűzoltó. Azon dolgozik, hogy átalakítsa a csapatmunkát. Új találmánya, az Onyx segítségével olyan helyeken is kapcsolatot tarthatunk társainkkal, ahol a walkie-talkie-val lehetetlen. Az okostelefonnal összekapcsolt eszköznél ugyanis nem számít a távolság.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
A rázással tölthető elemek és az okoszár is versenyben vannak a LeWeben

Sci-tech

A rázással tölthető elemek és az okoszár is versenyben vannak a LeWeben