NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Washington: tömegtüntetés a rendőri erőszak ellen

Washington: tömegtüntetés a rendőri erőszak ellen
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több mint tízezren tüntettek Washingtonban szombaton. A rendőri erőszak és az igazságszolgáltatási rendszer ellen tiltakoztak. Hetek óta tartanak a

HIRDETÉS

Több mint tízezren tüntettek Washingtonban szombaton. A rendőri erőszak és az igazságszolgáltatási rendszer ellen tiltakoztak.
Hetek óta tartanak a demonstrációk Amerika-szerte.

- Itt vagyunk az ország minden részéből, hogy kiálljunk azok mellett a családok mellett, akik elveszítették ártatlan szeretteiket az erőszak és a brutalitás miatt. Azért vagyunk itt, hogy fölszólítsuk az amerikai kormányt, hogy végezze kötelességét, és az alkotmányt alkalmazza minden amerikaira, minden fekete-, fehér-, sárga- és vörösbőrű emberre – mondta a vezérszónok, Kirsten John Foy.

Az utóbbi hetekben két esetben sem emeltek vádat olyan rendőrök ellen, akik megöltek két fekete férfit Missouriban és New Yorkban.

- Úgy érzem, mintha ez az ország ostrom alatt állna. Az embereket lelövik az utcán fegyvertelenül, ok nélkül – mondta egy tiltakozó.

- Mindenkinek ugyanannyi lehetőség járna ebben az országban. Most nincs így. Ha feketének születtél, nincs annyi jogod, mint a fehéreknek – vélte egy másik tüntető.

Helyszíni tudósítónk szerint Amerika dühös és fájdalmat érez. Az emberek úgy érzik, hogy a dolgok ellenük fordultak. Olyan igazságszolgáltatást akarnak, ami nem nézi a bőrszínt. De tudják, hogy addig még hosszú út vezet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Késes támadás Illinois-ban, négy halott

USA: felmentették a rendőröket, nem lett újabb George Floyd ügy

27 év után megtalálhatták Tupac Shakur gyilkosát Las Vegasban