rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ismét Görögország rázta meg az eurózónát


Business Line

Ismét Görögország rázta meg az eurózónát

A héten világossá vált, hogy az eurózóna még messze nem lábalt ki a válságból, ahogy Görögország ismét a címlapokra került.

A kormánykoalíció előrehozta az elnökválasztást. A nemzetközi hitelekkel terhelt ország esetében ismét felmerült, hogy idő előtt kilépne a trojka programjából.

Az utóbbi időben Görögország gazdasági teljesítménye némileg javult, a parlament jóváhagyta az első kiegyensúlyozott költségvetést. Ám minden elveszhet, ha sikertelen lesz az elnökválasztás és egy előrehozott parlamenti választást kell tartani.

Az EU úgy tűnik tanult a korábbi hibáiból és jobban felkészül egy esetleges újabb válságra. Ám az előző válságnak sincs még mindenhol vége.

Az EKB közben kétségbeesetten próbál lendületet adni a gazdaságnak, ám az eurózóna valami hatásosabbra vár az eddigi intézkedéseknél.

Mindezen témák az e heti Business Weeklyben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Business Line

Nincs évvégi meglepetés: változatlan európai alapkamat, zuhanó orosz gazdaság