rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Francia törvénytervezet az eutanáziáról


Franciaország

Francia törvénytervezet az eutanáziáról

Francia képviselők javaslatot nyújtottak be az eutanáziával kapcsolatban. Ez a beadvány lehetővé tenné a jogot arra, hogy azokat a halálos betegeket, akik ezt kérik, tartós mélyaltatásban tarthassák, hogy így csökkentsék szenvedéseiket. A parlament januárban vitatja majd meg a törvénytervezetet.

A francia elnök üdvözölte a sokat vitatott témáról szóló új javaslatot.

- Ez nagy előrelépés, a törvény nagy előrelépést mutat, mert sokkal több helyzetre ad választ, mint amit jelenleg el tudunk képzelni. Méltósággal meghalni azért, hogy teljes életet élhessünk, ez az a kívánság, amit a jogalkotók szeretnének belefoglalni a törvényekbe – mondta Francois Hollande.

A kérdés továbbra is megosztja Franciaországot. Azután került előtérbe, hogy egy idős pár önként véget vetett életének 2013-ban, és a hátrahagyott üzenetben úgy fogalmaztak, hogy méltósággal akartak meghalni.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Árvíz miatt négy év börtön