NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ferenc pápa nem hajlandó fogadni a dalai lámát Kína miatt

Ferenc pápa nem hajlandó fogadni a dalai lámát Kína miatt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A dalai láma szerint nem hajlandó fogadni őt Ferenc pápa, mert a katolikus egyházfő attól tart, hogy a találkozó “kellemetlenségeket okozna”.

HIRDETÉS

A dalai láma szerint nem hajlandó fogadni őt Ferenc pápa, mert a katolikus egyházfő attól tart, hogy a találkozó “kellemetlenségeket okozna”.

A tibeti vallási vezető ezt csütörtökön mondta- a láma a Nobel-békedíjasok éves szimpóziumára látogatott Rómába, ahol találkozni szeretett volna Ferenc pápával is, aki a kínai vezetéssel is próbálja javítani a Vatikán kapcsolatait.

Azonban “a Vatikán közölte, hogy ez nem lehetséges, mert kellemetlenségekhez vezethetne” – mondta a dalai láma.

Ferenc pápa korábban sokszor – legutóbb múlt hónapi törökországi látogatásán – hangsúlyozta a más vallásokkal való párbeszéd fontosságát. Egyúttal azonban a kínai vezetéssel is próbálja javítani a Vatikán kapcsolatait, Peking pedig hevesen tiltakozni szokott és gyakran ellenlépéseket is tesz, ha egy nemzetközi méltóság fogadja a dalai lámát.

A Nobel-békedíjas Jody Williams felháborodottan kritizálta a pápát a döntés miatt:

- Mindez mit jelent? Hol van a meggyőződés? Hol van az igazság?
Hol van az erkölcs, amikor Róma spirituális vezetője erre vagy arra hajol a kínai gazdasági nyomás miatt.? Ez már egy másik típusú hadviselés.

Peking általában hevesen tiltakozik, és gyakran ellenlépéseket is tesz, ha egy nemzetközi méltóság fogadja a dalai lámát.

Ferenc pápának nem kell aggódnia a Vatikán és Latin-Amerika közti jó kapcsolatok miatt: pénteken a földrészért mutatott be misét a római Szent Péter-bazilikában a Guadalup-i Szűzanya ünnepnapján.

Az első latin-amerikai pápa kijelentette: a keresztény hit a közép-és dél-amerikai népek legértékesebb kincse és Latin-Amerika a remény kontinense.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Róma kilépett a kínai Új Selyemút gazdasági kezdeményezésből

Meloni szabadulna Hszi Csin-ping öleléséből, de még nem volt alkalma a szemébe mondani

Fűbe haraptak az iszlamista merénylők, akik japán mérnököket akartak megölni Pakisztánban