NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Felmentették a fojtogató rendőrt

Felmentették a fojtogató rendőrt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több ezren tüntettek New Yorkban csütörtök hajnalban, miután a New York állami vádesküttszék szerdán nem emelt vádat egy fehét rendőrtiszt ellen, aki

HIRDETÉS

Több ezren tüntettek New Yorkban csütörtök hajnalban, miután a New York állami vádesküttszék szerdán nem emelt vádat egy fehét rendőrtiszt ellen, aki fojtogatást alkalmazva szerelt le egy fekete férit, aki az intézkeés közben meghalt.

“Nem kapok levegőt” – skandálták a tüntetők Eric Garner utolsó szavait.

Az Egyesült Államok igazságügy-minisztere szövetségi polgárjogi eljárást kezdeményezett. A Staten Island-i kerületi ügyész ugyanis azt nyilatkozta: nincs semmilyen ésszerű ok, hogy vádat emeljenek a rendőr ellen.

Az egyik tüntető nő azt kiabálta, hogy a rendőr hidegvérű gyilkos. Amit tett, az gyilkosság – kiabálta.

Egy másik tüntető arról beszélt, hogy a férfi egyetlen bűne az volt, hogy feketén árult cigarettát. Aztán megfojtják, miközben ő azt kiabálja, hogy nem kap levegőt. Van róla kép és hangfelvétel, mi kell még egy ítélethez?

A polgárjogi eljárást célja, hogy kiderüljön, Eric Garnernek sérültek-e a jogai, mikor Daniel Pantaleo rendőrtiszt fojtogatta és földre teperte őt. Hasonló eljárás folyik a Fergusonban történt gyilkosság ügyében is. Mint ismeretes: Darren Wilson rendőr lelőtte a fegyvertelen, fekete bőrű Michael Brownt. Az igazságügy-miniszter szerint a New York-i és fergusoni eset nem különálló. Ezzel sokak szerint arra akart utalni, hogy a két haláleset hatással van az egész Egyesült Államok fekete lakosságára

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Trump nem mehet el a fia érettségi ünnepségére, mert a bíróságon kell lennie

Földrengés volt New York mellett, károkról egyelőre nincs hír

Trump letétbe helyezte a 175 millió dolláros kötvényt, ami megmenti vagyonát a lefoglalástól