NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Német erőművek szén nélkül

Német erőművek szén nélkül
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Németország még az Európai Unió környezetvédelmi céljainál is nagyobb kihívást tűzött maga elé az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése

HIRDETÉS

Németország még az Európai Unió környezetvédelmi céljainál is nagyobb kihívást tűzött maga elé az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén.

Berlin ugyanis arra vállalkozott, hogy 2020-ig 40 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

Ez azt jelenti, hogy el kell érni, hogy 78 millió tonnával kevesebb legyen a kibocsátás.

Hogy ebből 25-30 millió tonnányit teljesíteni tudjanak, a kormány energiahatékony intézkedéseket tervez.

Többek között például azzal, hogy adókedvezményt adnak az épületek hőszigetelésének felújítására, ezzel növelve a fűtés hatékonyságát.

A hőerőműveket is érinti mindez,
főleg azokat, amelyeket szénnel vagy lignittel fűtenek.

Ugyanis a szén a felelős az üvegházhatású gázkibocsátás egyharmadáért. Ráadásul az Európai Unió legszennyezőbb üzemeinek négyötöde Németországban található a WWF “Európa piszka” című tanulmánya szerint.

A szénnel fűtött erőműveknek 22 millió tonnával kell csökkenteniük széndioxid- kibocsátásukat.

Németországban a szén az elektromos áram legfontosabb forrása, 46 százalékban belőle állítják elő.

Az országban mintegy 500 ilyen erőmű van, átlagosan mindegyik egy- és hétmillió tonna közötti mennyiségű széndioxidot bocsát ki a légkörbe évente.

Összesen tehát 341 millió tonnát. Így tehát csökkenteni kívánják a szén iránti elkötelezettséget. Ezzel egyidőben Németország úgy döntött,
hogy a fukusimai tragédia miatt 2022-ig bezárja 17 atomerőművét.

Az ország tervei szerint 2050-re energia szükségletének 80 százalékát
megújuló energiaforrásokból nyeri majd.
Ez valós kihívás, míg a német fogyasztóknak háromszor annyit kell fizetniük az elektromos áramért, mint francia társaiknak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Amerika és a britek után az EU is katonai műveletbe kezd a Vörös-tengeren a húszik ellen

Gita Gopinath kapta idén a Kieli Világgazdasági Intézet nemzetközi díját

Új német törvényjavaslat az illegális bevándorlók kitoloncolásáról