NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kerry: "nemcsak a harctéren kell legyőzni a dzsihádistákat"

Kerry: "nemcsak a harctéren kell legyőzni a dzsihádistákat"
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Először tartottak politikai egyeztetést az Iszlám Állam dzsihádista szervezet elleni nemzetközi koalíció tagjai.

HIRDETÉS

Megtörték az Iszlám Állam dzsihádista szervezet terjeszkedésének lendületét az augusztusban indult légicsapások – ebben egyetértettek a szélsőséges szunnita fegyveresek elleni nemzetközi koalíció tagjai első politikai egyeztetésükön. Az összefogásban hatvan állam vesz részt.

- Nemcsak a dzsihádisták harci képességét kell gyengíteni. El kell vágni anyagi forrásaikat és küzdeni kell ideológiájuk ellen is – figyelmeztetett az amerikai külügyminiszter szerdán Brüsszelben.

John Kerry hozzátette, az Iszlám Állam elleni harc évekig is eltarthat, és addig fogják vívni, amíg le nem győzik a fegyveres csoportot. Eddig több mint ezer légicsapást hajtottak végre a szövetségesek.

Az euronews brüsszeli tudósítója szerint a koalíció ülése után is maradtak kérdések: milyen jövő vár a szíriai elnökre, hogyan befolyásolja ez az ellenzékét, el lehet-e pusztítani a dzsihádisták ideológiáját katonai erővel, és hogy sikeres lehet-e ez a stratégia, amellyel az Egyesült Államok és szövetségesei már több mint egy évtizede harcolnak az al-Kaida ellen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az iraki miniszterelnök nem tud az iráni légicsapásokról

Pentagon: Irán az Iszlám Államot bombázta Irakban

Elfogták a brüsszeli merénylő bűntársát