NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Törökország: a pápa elítélte a vallási igazolást kereső erőszakot

Törökország: a pápa elítélte a vallási igazolást kereső erőszakot
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezettel szembeni nemzetközi fellépést sürgette Ferenc pápa pénteken Ankarában. Törökországot több burkolt és nyílt bírálat is érte a nyugati államok és a kurdok részéről, amiért nem lép fel katonai erővel a határa közelében harcoló dzsihádisták ellen.

- Bármely erőszak, ami vallási igazolást keres, kiérdemli, hogy a leghatározottabban elítéljék, mert a mindenható az élet és a béke Istene – mondta a pápa.

Hozzátette, hogy a vallások közti párbeszéd, a fundamentalizmus elleni fellépés és a szegénység elleni küzdelem is szükséges ahhoz, hogy véget vessenek a szélsőségesek térnyerésének.

A török államfő szerint a pápa látogatása változtatni fog az iszlám megítélésén a nyugati világban. Recep Tayyip Erdogan elítélte, hogy az iszlámot gyakran azonosítják a terrorizmussal.

Ferenc pápa háromnapos törökországi látogatását azzal kezdte, hogy ellátogatott Kemal Atatürk, a modern török állam megalapítójának mauzóleumához. Szombaton Isztambulba utazik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A török parlament megszavazta Svédország NATO-csatlakozását

Megszavazta a török parlament Svédország NATO csatlakozását

Miért vált végül Erdogan engedékennyé Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban?