NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megint civileket gyilkolt a Boko Haram – 120 áldozat

Megint civileket gyilkolt a Boko Haram – 120 áldozat
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Nigériában legalább 120-an meghaltak, 270-en megsebesültek a pénteki merényletben.

Jonathan Goodluck elnök azt ígérte, minden követ megmozgat az elkövetők kézre kerítése és megbüntetése érdekében.

Szemtanúk szerint a három pokolgép egyszerre lépett működésbe az ima miatt zsúfolt nagymecset kertjében, majd fegyveresek tüzet nyitottak a tömegre az északi Kano városában.

Minden jel szerint a Boko Haram hajtotta végre a támadást, melynek fő célpontja Kano emírje lehetett, aki korábban felszólította híveit, szálljanak szembe a terrorszervezettel.

A Maiduguri buszpályaudvaron is robbantott az iszlám jog radikális értelmezésén alapuló állam létrehozását tervező szervezet. Ott 40 civil vesztette életét.

A Boko Haram a kormányerőkön és a keresztényeken kívül gyakran támad a szélsőséges muszlim ideológiájánál mérsékeltebb tanokat hirdető közösségeket is.

Az Abubakar Shekau vezette terrorszervezet legalább kétezer embert végzett ki az év eleje óta, és másfél millióan menekültek el előlük a térségből.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kegyetlen merénylet egy nigériai mecsetnél

Meghalt O. J. Simpson

Öngyilkosságokban segítettek, most a vádlottak padján ülnek