NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Választások Moldovában: újabb államot ránt magával az ukrajnai válság?

Választások Moldovában: újabb államot ránt magával az ukrajnai válság?
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Brüsszel vagy Moszkva? Ez a kérdés most az Ukrajnával határos Moldovában is, ahol vasárnap parlamenti választásokat tartanak.

A hol orosz, hol román uralom alatt töltött évszázadok után a moldovaiak legutóbb a Szovjetunió felbomlásakor nyerték vissza függetlenségüket.

A háromnegyedében román ajkú lakosság és politikai elitje is megosztott. Az egyik tábor az Európai Unióval, a másik Oroszországgal szövetkezve látná biztosítottnak a jövőt.

A leköszönő Európa-párti kormánykoalíciót vezető liberális demokraták elnöke szerint Moldovában idegen elemek szítják az indulatot, úgyhogy nem kizárt – mondja -, hogy esetükben is megismétlődik majd a krími forgatókönyv, vagyis, hogy Moszkva ráteszi a kezét az országra.

Moldova már csak történelmi öröksége miatt is meglehetősen szoros kapcsolatban él másik szomszédjával, Romániával. A moldovaiak háromnegyede román ajkú, sokan közülük kettős állampolgárok. Nem véletlen, hogy a héten beiktatott román államfő, Klaus Ioannis még a vasárnapi választások előtt tiszteletét tette a moldáv fővárosban.

A Moszkva-barát szocialista párt vezetője azt mondja, Moldovában új állásokat az tud majd teremteni, aki nyit az orosz piac felé, ezért lenne létfontosságú csatlakozniuk az Eurázsiai Vámunióhoz. Az, hogy Moldova tagja legyen-e az Oroszországi Föderációnak, szerinte egy másik kérdés.

Igor Dodon egyébként elemzők szerint az orosz elnök, Vlagyimir Putyin nyomdokaiban próbál haladni.

A másik oroszbarát pártot, a Pátriát a bíróság csütörtökön kizárta a parlamenti választásokból mondván, hogy gyaníthatóan külföldről pénzelik. A párt vezetője péntekre virradóra elhagyta Moldovát, állítólag Oroszországba utazott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Witness: Moldova erősen megosztott az uniós csatlakozással kapcsolatban

"Ellenséges akciók": Moldova kiutasított 45 orosz diplomatát

Valószínűleg erőszakos halált halt a moldovai oroszbarát szakadárállam ellenzékének vezetője