rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hátraarc a Formula-1-ben


Sport

Hátraarc a Formula-1-ben

Eltörlik a duplapontos szabályt a
szezonzáró versenyen – így döntött
a Formula-1-es autós világbajnokságot irányító bizottság.

A testület genfi ülésen a Formula-1 első embere,
Bernie Ecclestone is elismerte, hogy a változtatás, – amelyet csak ebben a szezonban alkalmaztak – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A duplapontos szabályt, mely értelmében a versenyzők az év utolsó futamán kétszer annyi pontot kaptak a helyezésekért, mint a többi nagydíjon, már a következő és a 2016-os világbajnoki sorozatban sem alkalmazzák.

Döntés született arról is, hogy nem lesz álló rajt a biztonsági autós időszakok után, illetve hogy jövőre még nem szigorítják a pilótáknak adható rádióutasításokat sem.

A döntések a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsának ülésén válnak hivatalossá.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Sport

Vitorlaszakadás miatt esett vissza a vezető hajó