NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ferenc pápa: "Európa eszméi elvesztették vonzerejüket"

Ferenc pápa: "Európa eszméi elvesztették vonzerejüket"
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

26 évvel II. János Pál pápa strasbourgi látogatása után ismét az Európai Parlamentben beszélt a katolikus egyházfő. Ferenc pápa az ünnepélyes fogadtatás után kemény szavakat mondott a képviselők előtt a plenáris ülésteremben.

- Azok a szép eszmék, amelyek Európát éltették, elvesztették vonzerejüket, az intézmények pedig elvesztek a bürokratikus részletekben – mondta a pápa.

Az ember méltóságához hozzátartozik, hogy tanulhasson és munkájából el tudja tartani családját. Vagyis mielőbb vissza kell adni a munka becsületét.

- Ehhez az kell, hogy egyesítsük a piac rugalmasságát a stabilitás igényével, a biztos munkalehetőséggel, mert ez elengedhetetlen a dolgozó ember humánus fejlődéséhez – hirdette az egyházfő.

Európa jövőjét az emberi méltóság nagyobb tiszteletével lehet megalapozni – amit a menekültek esetében is érvényesíteni kell – folytatta.

- Nem fogadhatjuk el, hogy a Földközi-tenger temetővé válik… Az európai partokhoz érkező hajókon lévő férfiak és nők segítséget és befogadást várnak – figyelmeztetett Ferenc pápa.

Az Európai Parlamentben elmondott beszéde után a pápa az Európa Tanácsban folytatta programját. Felajánlotta az egyház segítségét, hogy Európa megtalálja a hangot saját polgáraival. Hozzátette: ez a szerepvállalás nem veszélyeztetné az államok világi berendezkedését, és az Európai Uniós intézmények függetlenségét.

Margherita Sforza, euronews : Ferenc pápa strasbourgi beszédének elemzésére meghívtuk Anne Morellit, a brüsszeli ULB egyetem professzorát a vallási és világi tanulmányok központjából. Üdvözlöm. Önt mi lepte meg leginkább a beszédben?

Anne Morelli professor, Vallási és Világi Tanulmányok Központja, Brüsszel, ULB: Tulajdonképpen semmi. Csak a szokásos dolgok hangzottak el, az abortusz ellen, az euthanazia ellen. Illetve együttérző megjegyzések, minthogy fogadjuk be a menekülteket, és ne hagyuk elmagányosodni az öregeket.

Margherita Sforza, euronews : De határozott felhívás is elhangzott a szociális érzékenység mellett.

Anne Morelli professor: Igen, ez jól hangzik, de mi változik meg tőle? A pápa ezzel a különböző kormányokhoz szólt, de változik-e ettől valami holnaptól a politikában? Megváltozik-e a gazdasági egyensúly? Nemet mondanak-e majd a transzatlanti megállapodásra, mert attól még több hatalma lesz a gazdaságnak? Nem hiszem.

Margherita Sforza, euronews : Ön szerint az az alapvető baj, hogy a pápát egyáltalán meghívták az Európai Parlamentbe?

Anne Morelli professor: Valóban, szerintem van egy alapprobléma. Az Európai Parlament üléstermében minden európai polgárt képviselnek, legyenek vallásosak, vagy nem. És az emberek többsége bizonyosan nem katolikus.

Margherita Sforza, euronews : Vagyis a katolikus egyház ön szerint túlzott lehetőséget kapott. De gondoljon arra, hogy más vallási vezetők is beszéltek már a parlamentben, például a Dalai Láma.

Anne Morelli professor: Mindig ott a kettősség, hogy a pápát meg lehet hívni, mint államfőt, hiszen egy miniállam, a Vatikán vezetője. Ezen az alapon Lichtenstein vagy Andorra vezetőjét is meg lehetne hívni, vagy a monacoi herceget. A pápa igenis vallási vezető, vagyis ott lenne a helye a többi egyháznak is, az anglikánoknak, a protestánsoknak, az ortodoxoknak, de őket nem ugyanúgy kezelik.

Margherita Sforza, euronews : Ön szerint a pápa nem is szólt a nem katolikusokhoz?

Anne Morelli professor: Egyértelműen az a katolikus egyház célja, hogy elmondhassa: miénk a vezető szerep, mi adjuk az erkölcsi útmutatást az európai képviselők számára.

Margherita Sforza, euronews : Elődeihez képest, mi újat hozott Ferenc pápa, XVI Benedekhez vagy II. János-Pálhoz képest?

HIRDETÉS

Anne Morelli professor: Nem szólt annyira hangsúlyosan az érzékeny kérdésekről. Igyekezett elkerülni ezeket. Mint a szekuláris Európa kérdése. És ugyancsak nem hozta fel a szinódusnak azokat a témáit sem, amelyekben nem volt egyetértés, mint a homoszexualitás, az elváltak és újraházasodottak ügye, pedig az elődei bizonyosan felvetettek volna, ahogy az abortuszt és az euthanáziát is.

Margherita Sforza, euronews : Politikai beszédet hallottunk?

Anne Morelli professor: Természetesen. Hogy a képviselők megismerjék a vezérvonalát a Vatikán politikaiájának.

Margherita Sforza, euronews : Professzor asszony, köszönjük az interjút.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

"XXI. századi pápa" - mondják a képviselők

Menekültügyi összefogást sürgetett a pápa Strasbourgban

Békét sürgetett a világon Ferenc pápa virágvasárnap