NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Védőoltás az AIDS ellen? Reménykednek a kutatók

Védőoltás az AIDS ellen? Reménykednek a kutatók
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Fordulópontjához érkezett az AIDS elleni küzdelem. A tudósok közel jutottak egy olyan oltóanyag kifejlesztéséhez, amely megvéd a betegséget okozó HIV vírustól. Az AIDS-világjárvány már csaknem 40 millió ember halálát okozta a világon, 35 millióan pedig ma is hordozzák a betegség kórokozóját.

A HIV vírus elleni küzdelem elég különös helyen kezdődik, egy barcelonai transzvesztita-show résztvevői között. Ez remek alkalom arra, hogy a helyi AIDS-ellenes aktivisták kapcsolatba lépjenek a leginkább veszélyeztetett közösséggel.

– 1986-ban derült ki, hogy HIV-fertőzött vagyok, akkor még nem létezett semmilyen gyógymód. Sokkoló volt, de arra indított, hogy én is részt vegyek a megoldás keresésében – mondta Ferran Pujol, aki azóta létrehozta a BCN Checkpoint elnevezésű központot.

Barcelonában az új HIV-fertőzöttek 81 százaléka olyan férfi, akinek más férfiakkal volt szexuális kapcsolata. A veszélyeztetetteknek lehetőségük van arra, hogy a BCN Checkpointhoz hasonló központokban gyorsan és névtelenül csináltathassanak AIDS-tesztet. A rendszeres látogatók közül több százan adnak vérmintát kutatás céljára. Ez pedig felbecsülhetetlen értékű segítség az immunológusoknak.

– Betegeket mindig könnyű találni a kutatásokhoz. Ott vannak a kórházakban. De honnan vegyenek a szakemberek olyanokat, akik nem fertőzöttek? Az utcáról? A mi központunkat ezrek látogatják, általában melegek, és ez nagyszerű mintát kínál a tudományos vizsgálatokhoz – mondta Ferran Pujol.

A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy egyes férfiak, akiknek sok más férfival volt viszonyuk, bizonyos fokig ellenállókká váltak a HIV vírus ellen.

Christian Brander AIDS-kutató elmondta, hogy ha sikerül azonosítani olyanokat, akik a jelek szerint védettek a fertőzéssel szemben, az sokat segíthet egy vakcina kifejlesztésében, amely mindenkinek védelmet nyújt. Akiket tanulmányoznak, azoknak a szervezete valószínűleg már találkozott a vírussal, és sajátos immunreakciót adott. Mindez közelebb vihet az oltóanyag megtalálásához.

A HIV vírust kutató laboratóriumokban igen szigorú biztonsági intézkedések között dolgoznak a szakemberek.

– A vérmintákból védekezésre specializálódott sejteket nyerünk, ezeket pedig a vírussal, illetve a vírus egyes alkotórészeivel stimuláljuk. Megnézzük, hogy melyik sejtek reagálnak, melyikek nem. Ez azért fontos, hogy megértsük: vajon azoknak, akik nem kapták el a kórokozót, több ilyen ellenálló sejtjük van-e, amelyek megakadályozták a fertőzést, amikor kapcsolatba kerültek a vírussal? Összehasonlítjuk a fertőzöttek és a nem fertőzöttek vérmintáit is, hogy lássuk, miben különböznek egymástól – folytatta Christian Brander.

A vakcina segíthet legyőzni a már meglévő fertőzést is, de a fő cél a megelőzés. Az, hogy az immunrendszer ne engedje megfertőződni azt, aki találkozik a vírussal. Preventív oltóanyagot keresnek. Az úgynevezett immunogenitást tesztelik, vagyis azt, hogy a szer miféle immunreakciót vált ki azokból az egészséges emberekből, akiknek beadják, méghozzá tű nélkül, bőrön keresztül.

A laboratóriumban előállított vakcina vagy működni fog – vagy nem. Mielőtt embereken is kipróbálnák, meg kell győződniük arról, hogy biztonságos, és pozitív hatással van az immunrendszerre.

– A kísérleti protokollnak megfelelően immunizáljuk az egereket, és mérjük a reakciójukat. Fehérvérsejteket veszünk a lépükből, és az eredményeket összevetjük a sztenderd immunológiai paraméterekkel – magyarázta Àlex Olvera AIDS-kutató.

A kutatók igyekeznek összehangolni munkájukat. Közös célért dolgoznak német, brit, francia, perui és mozambiki laboratóriumokban. Ám a hatékony oltóanyag létrehozása csupán az egyik feladat ebben a közös európai projektben. Párizsban azt vizsgálják, hogy miképpen olthatnák be az embereket a vakcinával – tű nélkül.

A kutatók plasztikai műtétekből maradt emberi bőrdarabokon kísérletezve dolgozzák ki új módszerüket, amelynek lényege az egyszerű, fájdalommentes és tű nélküli oltás.

Béhazine Combadiere immunológus elmondta, hogy a bőrszövet gazdag úgynevezett antigénprezentáló sejtekben. Ezek a bőr felső és középső rétegében találhatók. Ha ezek a sejtek találkoznak az oltóanyaggal, akkor a nyirokkeringés eljuttathatja azt az immunrendszerbe.

A ragasztószalaggal eltávolítják a szőrszálakat, ez pedig utat nyit a vakcina részecskéinek, hogy behatoljanak a bőr alá. Így működik az oltás – tű nélkül. Testünk külső védőrétege, a bőr az evolúció során olyan mechanizmusokat alakított ki, amelyek még hatékonyabbá tehetik az oltóanyagot. A bőrminták mikroszkópos vizsgálata segíthet a módszer tökéletesítésében.

Az elemzés azt mutatja, hogy a vakcina nanoszkopikus részecskéi sikeresen elérték a megcélzott sejteket. A szőrtüszőhöz közeli sejtek érzékelik az oltóanyagot, amely a nyirokkeringéssel eljut az immunrendszerbe.

A tűmentes oltásnak nagy előnyei vannak, de vajon hatékonynak bizonyul a klinikai alkalmazásban is? Erre a kérdésre keresik a választ Londonban. Nick Robertson egyike annak a 30 önkéntesnek, aki fél éven keresztül tűmentes oltást kap egy kórházban. – Azért vehettem részt ebben a kutatásban, mert HIV negatív vagyok. Sok barátom viszont HIV pozitív. Régóta támogatom az AIDS-kutatást, és ez ragyogó alkalom arra, hogy valóban tegyek valamit – mondta a férfi.

Olyanokat választottak a kísérlethez, akik alapvetően egészségesek, a testtömeg-indexük 30 alatt van, az életkoruk 18 és 45 év között, és nem szednek olyan gyógyszert, amely befolyásolhatná az immunrendszerük működését – például szteroidokat. A kutatók szigorú szakmai protokollt követnek. Számos egészségügyi paramétert jegyeznek fel, és fényképeken dokumentálják a bőr oltás előtti állapotát.

– Ebben a módszerben az a legjobb, hogy nem kell hozzá tű. Ez nagyon csábító. Az izomba adott injekció helye begyulladhat, és napokig fájdalmat okozhat a páciensnek. Mi viszont vadonatúj technikával dolgozunk, és eddig a kísérlet minden résztvevője tökéletesen jól van azzal az eljárással, ahogy bevisszük a szervezetébe az oltóanyagot – mondta el Goli Haidari a londoni St. Mary’s Hospital kutatója.

Nick elmondása szerint egyáltalán nem fáj. Az egyetlen kellemetlenség az, hogy ott kell állni 20 percig feltett kézzel, amíg megszárad az oltóanyag, és ráteszik a kötést. – Nagyon egyszerű. Igencsak megkönnyebbültem, mert finoman szólva nem rajongok az injekciós tűért. De így teljesen rendben volt – mondta.

Goli Haidari azzal egészítette ki mindezt, hogy kicsit hosszadalmas az eljárás, mert elő kell készíteni a bőrt, utána pedig várni kell, amíg megszárad az oltóanyag. A másik gond az, hogy nem szabad mosakodni, de még izzadni sem 24 órán keresztül. Ez hátrány lehet a módszer további alkalmazásakor.

A tudósok a vér elemzésével állapítják meg, hogy az oltás elérte-e a kívánt immunológiai hatást. Nevezetesen azt, hogy emelkedett-e az antitestek és fehérvérsejtek száma, növekedett-e a képességük, hogy megvédjék a szervezetet a fertőzéstől.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy az új oltóanyag és az új, tű nélküli oltási eljárás egyszerű és hatásos lehet az AIDS megelőzésében.

Robin Shattock professzor azt mondta, nyilvánvaló, hogy még csak a kísérleti szakaszban járunk. Ha minden sikeresnek bizonyul, akkor tovább finomítjuk az eljárást. Elképzelhető egy mikrotűs megoldás is, amelyet könnyű beilleszteni a bőrbe, nem szükséges hozzá szakember vagy kórházi ellátás.

Az új megelőzés reményt ad szerte a világon, Barcelona csillogó szórakozóhelyeitől egészen Afrika eldugott falvaiig. Reményt arra, hogy az emberiség legyőzi a halálos kórt, az AIDS-t.

További részletek (angolul): www.facebook.com/cuthivac

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Természetes szén-dioxid tárolók a tenger mélyén

Héphaisztosz robot képében védi a mesterembereket

Nanotechnológiás terápia a mellrák ellen