NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

José Socrates történelmet ír Portugáliában

José Socrates történelmet ír Portugáliában
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Ő az első exkormányfő, akit gyanúsítottként citálnak a portugál bíróság elé. Ilyen értelemben mindenképpen rendkívüli fejleményként kezelik a portugálok, hogy a szocialista politikust pénteken éjjel őrizetbe vette a rendőrség már a reptéren, amikor megérkezett Párizsból.

Máskülönben meglepetést aligha okoz bárkinek, hogy José Socrates neve ilyen környezetben merül fel. A kétezertizenegyben lemondott miniszterelnök másfél mandátumának majdnem minden évére jutott olyan botrány, amely őt is érintette.

Miután a héten holdudvarából többek is őrizetbe kerültek az úgynevezett arany vízumok körül gyanított csalások miatt, az évek óta Párizsban élő Socrates állítólag kétszer is elhalasztotta hazaútját, míg végül pénteken csak megérkezett Lisszabonba.

Ami a portugál exkormányfő politikai karrierjét illeti, huszonnégy évesen, 1981-ben lépett be a szocialista pártba, amelynek ’87-ben parlamenti képviselője, 2004-ben főtitkára lett. Első kormányfői mandátuma 2005-ben kezdődött. Ezt eggyel még sikerült megtoldania, illetve egy féllel, hiszen 2011 tavaszán maradását attól tette függővé, hogy a parlament megszavazza-e a megszórító intézkedéseket. A tervezet nem ment át a házon, így aztán lemondott. A 2011-es nyári előrehozott választásokat elvesztette, akkor vonult vissza.

Azt, hogy most pontosan mivel gyanúsítja a rendőrség, nem tudni. Adócsalás, pénzmosás és korrupció – írják a hírügynökségek. Van, amelyik azt is tudja, hogy bizonyos banki műveletekre kell magyarázatot adnia.

A Freeport egy bevásárlóközpont Lisszabon külvárosában. Socrates környezetvédelmi miniszter volt, amikor ez épült. A brit befektetők később azt állították, hogy fizettek neki azért, hogy megkapják az építési engedélyt.

Az ügyet az illetékes brit hatóság vizsgálta, de nem jutott át a portugál társszerveken.

Az exkormányfő viszont túljutott azóta a diplomája körüli kínos vizsgálaton, egy kormánytámogatással zajló informatikai program többmilliós adócsalásán és egy hozzá közel álló üzleti csoport korrupciós botrányán is.

Az elmúlt években politikusból politikai elemző lett. Kérdés, hogy így is megússza-e.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ejtették a volt portugál kormányfő elleni korrupciós vádakat

Portugália bajban.: „Aranyvízum”-botrány után Socrates-”gate”

Luis Montenegro bejelentette új portugál kormányának névsorát