rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ismét embereket mészárolt le a Boko Haram Nigériában


Nigéria

Ismét embereket mészárolt le a Boko Haram Nigériában

Több mint 25 embert, főleg halászokat ölt meg a Boko Haram szélsőséges szervezet Nigériában szombaton. A mészárlás Nigéria távoli, északkeleti térségében történt, a Borno nevű tartomány fővárosától északra. Az iszlamista milicisták motorokkal hajtottak be Doron Baga faluba, majd lövöldözni kezdtek.

A szombati öldöklésről csak vasárnap szereztek tudomást a hírügynökségek a térségbeli rossz kommunikáció miatt.

A szombati mészárlást megelőzően az iszlamista szervezet tagjai szerdán legalább 45 embert öltek meg szintén Bornóban. Ezt az öldöklést megtorlásképpen négy tagjuk megöléséért hajtották végre.

A szervezet – amely öt éve rettegésben tartja az afrikai ország egy részét – ezúttal Azaya Kura falut vette célba. Felfegyverzett tagjai motoron érkeztek a településre, majd lövöldözni kezdtek a helyiekre. A házak felét lerombolták, számos járművet tönkretettek, a háziállatok egy részét pedig magukkal vitték – mondták el helyi hivatalnokok, illetve a polgárőrség illetékese.

A Boko Haram 2009 óta több mint tízezer emberrel végzett a rendőrség, a hadsereg, a templomok és az iskolák elleni támadásaiban. Számos emberrablásért is felelős, köztük 276 iskolás lány eltűnéséért.

Tavaly májusban a nigériai vezetés szükségállapotot hirdetett az ország egy részében, és ENSZ-adatok szerint csak azóta másfél millió ember hagyta el otthonát a térségben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

automata fordítás

A következő cikk

világ

Lezárult a tunéziai elnökválasztás