NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Route du Rhum utánpótlása

A Route du Rhum utánpótlása
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A Route du Rhum vitorlásversenyen egy-két hajó még a tengeren van az IMOCA hajóosztályból, mi viszont most azt nézzük meg, Guadalupe szigetéről kik lehetnek a jövő nagy versenyzői.

- Gosier-ből köszöntöm önöket, abból a városból, amely egy pelikánfajtáról kapta a nevét. Innen St. Anne-ba, arra a vízi bázisra megyünk, ahol minden gyermek kipróbálja az összes vizisportot, köztük a kajakozást és a vitorlázást is – mondja az Euronews tudósítója, Rémi Pelletier.

Az iskoláról először St. Anne polgármestere, Christian Baptiste beszél.

- A város szülötte, Philippe Fiston is itt sajátította el az alapokat, aztán rendszeres résztvevője lett a Route du Rhum-nek és más versenyeknek. A város minden felszerelést biztosít az idejáró gyerekeknek. A cél az, hogy minél több St-Anne-i és guadeloupe-i srác szeresse meg a tengerrel kapcsolatos tevékenységeket – mondta a polgármester.

Az iskola vezetője azt emelte ki, hogy a fiatalságban rendkívül erős a tanulási vágy, a gyerekek nagyon motiváltak, főleg most, hogy zajlik a Route du Rhum. – Azt mondják egymásnak: Látod, a szkippereket? Mi is olyanok lehetünk, mint ők!” – tette hozzá Manu Paumier.

- Az elején többedmagukkal egy kis hajóba tesszük őket, amit derűlátónak hívunk. Nagyon gyorsan egyedül akarnak menni vele, mert igazi navigátorok akarnak lenni, olyanok, mint akik a
Route du Rhum-on versenyeznek – egészítette ki a főnököt Jocelyn Philibert, oktató.

Hogy a gyerekek közül ki vesz majd részt a Route du Rhum-on, azt most még nem lehet tudni. De hogy lesznek majd néhányan, az szinte biztos.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rekordszámú rendőrt mozgósít Franciaország a pénteken kezdődő Rögbi-világbajnokságra

Novak Djokovics újra világelső

Lemondott zaklatási ügye miatt a Francia Labdarúgó Szövetség elnöke