rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyre többen akarnak nemet változtatni Csehországban


világ

Egyre többen akarnak nemet változtatni Csehországban

Rekordot dönt idén Csehországban azok száma, akik nemük megváltoztatásának engedélyezését kérik a hatóságoktól. Az illetékes állami szakbizottsághoz már mintegy száz kérvény érkezett.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint 2014. szeptember végéig 87 kérvényre mondott igent a szakbizottság, míg egy kérvényt elutasított, mivel annak szerzője nem teljesítette a feltételeket, amelyeket az egészségügyi minisztérium határozott meg.

A jóváhagyott kérvények szerint 37 férfi nő szeretne lenni, míg 50 nő azt kéri, hogy férfi lehessen. A szakbizottság jóváhagyása után a nemet változtatni kívánóknak a megfelelő egészségügyi intézményekhez kell fordulni, amelyek véglegesen eldöntik, hogy orvosi szempontból lehetséges-e a műtét.

2012-ben és 2013-ban évi mintegy harminc kérvény érkezett a cseh állami szakbizottsághoz, amely évente négy alkalommal ülésezik és dönt a beérkezett kérvényekről.

Ezt a szervet 2012-ben hozták létre. Az ezt megelőző években a kérvényeket az egyes kórházak szakbizottságai vizsgálták meg, országos kimutatást az esetekről nem vezettek.

A nemváltoztatáshoz bizonyos feltételeket teljesíteni kell- ezek közül a legfontosabb az, hogy orvosi szempontból bizonyítani kell, hogy az érintett személy képes másneműként is teljes értékű életet élni. Nem lehetséges az orvosi beavatkozás, ha az érintett bizonyos betegségekben – például skizofréniában – szenved. Kizáró ok az is, ha a kérvényező házasságban, illetve regisztrált partnerségben él, vagy kiskorú.

A transzszexuálisok számáról Csehországban nincsenek pontos adatok. Szakmai becslések szerint mintegy 1400-1500-an lehetnek.

A következő cikk

világ

36 millió rabszolga él a világon