rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Irak: leváltottát a hadsereg vezető parancsnokait


Irak

Irak: leváltottát a hadsereg vezető parancsnokait

Irakban a miniszterelnök döntése alapján kirúgták a hadsereg több mint húsz vezető katonai parancsnokát. A hadsereget sokan vádolják korrupcióval, és ezzel indokolják, hogy összeomlott az Iszlám Állam nevű szélsőséges csoport ellen vívott harcban.

Bagdadban minden újság címlapon számolt be a döntésről. Az új miniszterelnök, Haider al-Abadi határozott lépése sokaknak tetszik.

- Szerintem a miniszterelnök és a hadsereg főparancsnokának a döntése, hogy kirúgjanak több parancsnokot, másokat meg nyugdíjazzanak, bátor döntés volt, amit a megfelelő időben hoztak meg. A hadsereg sok kudarccal szembesült – mondta egy bagdadi férfi.

Ahhoz, hogy a hadsereg eredményesen föl tudja venni a harcot a dzsihádistákkal, szükség van változtatásra a szakértők szerint.

- Ahhoz, hogy meg tudjuk reformálni a biztonsági szektort, szükség van változásra a parancsnokok körében, hogy javítsuk a harcot és a kiképzést, valamint a parancsnokok személyes képességeit – magyarázta egy elemző, Ahmed al-Sarifi.

Irakban a katonáknak minél hamarabb harcba kell indulniuk.
A hadsereg 25 milliárd dollár értékű segítséget kapott a katonák kiképzésére. A dzsihádisták nagy területeket foglaltak el Irakban az utóbbi hónapokban, és alig találkoztak katonai ellenállással.