rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Diáktüntetés Párizsban a rendőrségi erőszak ellen


Franciaország

Diáktüntetés Párizsban a rendőrségi erőszak ellen

Mintegy ezer diák tüntetett csütörtök délelőtt Párizsban. A tanulók a rendőri erőszak ellen tiltakoztak- egy társukat rendőrségi repeszgránát ölte meg október 26-án. Rémi Fraisse környezetvédő aktivista a Sivens gát építékezésénél tiltakozott, amikor rátámadtak.

Rennes-ben is tiltakoztak a diákok csütörtök délután.

A diákokat az bőszítette fel, hogy a rendőrség eleinte úgy tett, mintha semmi köze nem lenne az aktivista halálához.

Azonban a Le Monde és egy internetes újság által nyilvánosságra hozott adatokból kiderült: a rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy a fiú halálát egy gránát okozta.

A sajtó által megszerzett jegyzőkönyv tartalmazza a tragédia éjszakáján a biztonsági erők tagjai között folytatott beszélgetés leiratát. Ebből kiderül: a fiatalok kövekkel dobálták a rendőröket, amire ők gránátokat hajítottak közéjük. A rendőrök látták, hogy az aktivisták közül valaki a földre esik, és ott marad, erről beszéltek is. Egyikük azt mondta: “Rendben van, majd felkel!”

A hivatalos szervek először csak egy olyan közleményt adtak ki, amely szerint egy férfi holttestet találtak reggel.

Ugyanaznap a helyi ügyész kijelentette, hogy
lehetetlen megállapítani a halál okát.

A hatóságok a haláleset miatt felfüggesztették a Sivens-gát építését.