rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az I. világháború áldozataira emlékeztek


Világ

Az I. világháború áldozataira emlékeztek

Európa az első világháború áldozataira emlékezett kedden. Virágokkal, harangzúgással zenével és csenddel.

A francia államfő Párizsban, valamint Észak-Franciaországban az ország legnagyobb katonai temetőjénél vett részt az ünnepségeken, ahol a legvéresebb csaták zajlottak.

A francia megemlékezések csúcspontja volt annak az Észak-Franciaországban emelt emlékműnek a felavatása, ami “Az emlékezés gyűrűje” nevet kapta. Több mint 40 országból származó csaknem 600 ezer elesett katona nevét írták rá.

A belgiumi Ypres-ben felállított Menin kapunál azokra a szövetséges katonákra emlékeztek, akik a város környékén estek el az első világháborúban. A kapura ötvennégyezer olyan katona nevét vésték, akiknek nem jutott sírhely a háború poklában.

Londonban több ezren gyűltek össze a Towernél, ahol a tizenhárom éves Harry Hayes kadét elhelyezte az utolsó kerámiavirágot a pipacsmezőn. Minden egyes virág egy elesett brit, illetve nemzetközösségi katonát jelképez.