rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újabb amerikai katonák érkezhetnek Irakba


Amerikai Egyesült Államok

Újabb amerikai katonák érkezhetnek Irakba

Az amerikai törvényhozási választásokon elsöprő győzelmet arató republikánusok képviselőivel ebédelt Barack Obama, aki a két politikai oldal együttműködési lehetőségeiről is beszélt a szenátus tagjaival. Az amerikai elnök ezután bejelentette, hogy amerikai további 1500 katonát küldene Irakba, amit a terrorizmus elleni harccal indokolt.

- Erre azért van szükség, mert az irakiak bebizonyították, hogy képesek harcolni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen, és most érték el azt a pontot, ahonnan segítséggel tudnának továbblépni – összegezte az okokat John Kirby ellentengernagy.

Irakban jelenleg mintegy 1400 amerikai katona állomásozik. Hozzájuk csatlakozna a most bejelentett másfél ezres egység. Az elképzelések szerint a katonák iraki és kurd pesmerga csapatok kiképzésében segítenének. Az amerikai elnök több mint öt és fél milliárd dolláros támogatást kért a kongresszustól a katonai misszióhoz.